A Magyar Turisztikai Ügynökségtől vették el a feladatot. A beruházás korábban heves tiltakozást váltott ki.
Budapesten egyelőre maradnak a szigorítások.
Államtitkári fizetésért, így a képviselői bérével együtt már több mint 2,5 milliót fog keresni.
Sajnos a miniszterelnöki feladatok miatt meg kellett szakítani a fideszes felvonulást.
Új év, új főnök.
A Miniszterelnökség szerint ha Karácsony ragaszkodik a dugódíjhoz, azt először a Fővárosi Közgyűlésben, majd a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában és az Országgyűlésben érdemes megvitatni.
Orbán 2010-es ígéretéhez képest négyszer annyian dolgoznak a tárcánál.
Puskás-központ, Kertész Imre Intézet, rendszerváltás emlékéve: a Miniszterelnökség bőkezűen megszórta őket.
A Kossuth téri radikális tüntetők kis csoportja a budai vár ikonikus pontján verte fel a sátrát, egy hétig ott lesznek.
A Wizz Air június 25-i London-Budapest járatán utazók több mint 24 órás késéssel indulhattak csak útnak, vasárnap meg a Marosvásárhely-Budapest járaton történt helytelen utastájékoztatás.
Tuzson Bence államtitkár válságtanácskozást hívott össze.
Budai Gyula óta nem akadt ki a kormány ennyire a fapados társaságra.
Stef Goris volt belga parlamenti képviselő érintett az Európa Tanács azerbajdzsáni vesztegetési ügyében, és az NGO-jával lobbizott az Alijev-kormányért. A Miniszterelnökség nem árulja el, mire adott neki 83 milliót.
A döntés után valakinek eszébe jutott megkérdezni a szakértőket is.
Mert „a miniszterelnök is emberből van." És olykor-olykor megrezdül.