mlsz

Az MLSZ szerint senki se, vagy ha valaki, talán az áldozat maga felelős a hőségben elhunyt játékvezető haláláért

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szövetség az MLSZ szerint "elvárható alapossággal és körültekintéssel" szervezték meg az idei erőfelmérőt a legdurvább kánikulában.

Király András
sport

Már az első NB1-es fordulóban felfüggesztett stadionbezárást hoztak össze az Újpest ultrái

A Sieg Heiltől a mocskos zsidón át a buzizásig minden ment a Paks elleni bajnoki meccsen.

Horváth Bence
sport

Így semmi értelme sincs, hogy az MLSZ kötelezővé tette a fűthető pályákat az NBI-ben

Az volt a cél, hogy ne álljon le a magyar bajnokság több mint két hónapra az elviselhetetlen magyar télben. A gyep már fűthető, de a bajnoki kiírás szerint természetesen idén is leállnak két hónapra.

Haszán Zoltán
futball

Bernd Storck a következő két meccsre kifizeti azoknak a jegyét, akik ott voltak az Andorra elleni leégésen

Legközelebb itthon játszunk Lettország és Portugália ellen.

Czinkóczi Sándor
futball

Storck marad, kap egy második esélyt

Ezt mondta Csányi Sándor MLSZ-elnök, miután hosszan meghallgatták a szövetségi kapitány magyarázatát.

Herczeg Márk
futball

Storcknak állítólag mennie kell, pedig Orbán kedvenc lapja védi

Orbán valamit üzent, ami akár a kirúgásról, akár a maradásról is szólhat. Mindenesetre a tízmillió szövetségi kapitány miniszterelnöke korábban egy megalázó vereséget követően tüdőlövésről beszélt, ami után egy hétig vért köhög.

Haszán Zoltán
futball

Bernd Storck nem volt hajlandó bemenni a köztévé stúdiójába

A szövetségi kapitány az utolsó pillanatban monda le az interjút, így a műsorvezető egy üres széknek olvasta fel a kérdéseit.

Czinkóczi Sándor
futball

A kutyát nem érdekli a magyar a foci, a klubok mégis nyereségesek, mert ömlik az állami eredetű szponzorpénz

Amit a nemzetközi kupákban meg lehetne keresni, azt állami vagy közbeszerzéseken jól futó cégek pótolják ki a magyar fociban. A Videoton összebevételének 1 százaléka sem jön be jegyeladásból, Leisztinger óriásit bukott a Diósgyőrrel.

Haszán Zoltán
futball

Minden évben gond volt a helyszínválasztás, ezért nem rendez több Szuperkupát az MLSZ

A klubok kérték a szövetséget, hogy ne legyen.

Botos Tamás
sport

Megbüntették az Újpestet, mert drukkereik Orbán leszopására buzdítottak

Az MLSZ azt még nem árulta el, hogy akkor ezentúl minden közszereplő szidalmazása tilos, vagy azért van, akit lehet gyalázni.

Bede Márton
futball

Politikus szidalmazása miatt büntetett az MLSZ

A Videoton elleni meccs után kell az Újpestnek fizetnie.

Botos Tamás
sport

Csányi: Hiába nem közvetít minden meccset a televízió, így sem nőtt a stadionokba látogatók száma

Az alacsony színvonal miatt nem mennek a nézők a stadionokba, ismertette az MLSZ elnöke közvélemény-kutatásuk eredményét.

Botos Tamás
sport

Harmadszorra is megbüntették a Fradit, mert szívózik a bírókkal

Az FTC és az MLSZ háborúja fokozódik. A klub nem engedi a VIP parkolóba a játékvezetőket.

Magyari Péter
futball

A meccsen, ahol ez a kép készült, hivatalosan 4854 néző volt

Hm... Öhm... Khm... Szóval... :DDDDDDDDDDDDD

Sarkadi Zsolt
sport

300 ezer forintra bírságolta az MLSZ a Fradit, mert nehezíti a bírók parkolását a stadionjánál

Sarkadi Zsolt
sport