A kérdésre, hogy az államnak van-e joga ahhoz, hogy lefoglalja a jegybank tulajdonát, azt válaszolta, „az államnak mindig van joga módosítani a jogszabályt”.
A jegybank inflációs jelentése három nappal azután jelent meg, hogy Orbán Viktor bejelentette: átveszi a kormány az infláció elleni küzdelmet. Jól fog menni.
Inflációs tömegbalesetről beszélt a jegybankelnök egy konferencián, és arról, hogy tavaly ősszel az árfolyamválság küszöbén volt az ország. Most viszont javul a helyzet, decemberben 7% is lehet az infláció.
Surányi György és Róna Péter szerint a Matolcsy vezette jegybank elhibázott lépései fűtötték az inflációt és vezettek oda, hogy 2000 milliárd forintnál is nagyobb lehet az MNB vesztesége, amit a költségvetésből kell befoltozni.
Pár óra alatt 7 forinttal lett drágább egy euró, miután Virág Barnabás arról beszélt egy interjúban, hogy lassan talán gondolkodik a kamatpolitika lazításán a nemzeti bank.