MSZP

Meghalt Nyers Rezső, az MSZP első elnöke

Az MSZMP alapítója és a párt 68-as gazdasági reformcsomagjának kidolgozója is ő volt.

Albert Ákos
GYÁSZ

A zuglói Fidesz és MSZP együtt vették el a lehetőséget a rászoruló családoktól, hogy lakásban élhessenek

Két szervezet saját pénzből felújított volna lakhatatlan lakásokat és kerületi szegényeket költöztettek volna be. Leszavazták. Drámai testületi ülés Zuglóban.

Ács Dániel
Budapest

Na, vajon mivel foglalkozott Botka László vasárnap, amikor a pártja új elnököt választott?

A jelek szerint nem az MSZP tisztújító kongresszusával.

Király András
POLITIKA

Tóth Bertalan az MSZP új elnöke

A választmányt Kunhalmi Ágnes vezeti, az elnökhelyettes Szakács László lett. Hegyi Gyula és Szanyi Tibor sem maradtak fontos tisztség nélkül.

Magyari Péter
POLITIKA

Német - Mexikó? - ugyan! Brazil - Svájc? - ne fárassz! A nap igazi meccsét Mesterházy Attila és Tóth Bertalan vívják!

Mire lemegy a nap, új elnöke lesz a Magyar Szocialista Pártnak.

Magyari Péter
POLITIKA

Két jelölt maradt állva az MSZP elnöki székért

Alelnöknek négyen pályáznak vasárnapi tisztújításon.

Botos Tamás
POLITIKA

Kunhalmi Ágnes kiszállt az MSZP elnökségéért folytatott küzdelemből

Mindezt azzal indokolta, hogy a célja a baloldali egység megteremtése. A szocialisták így most Mesterházy Attila és Tóth Bertalan között választhatnak.

Király András
POLITIKA

Több LMP-s is megvétózta Demeter Márta párttagságát

A bázisdemokrata működés miatt néhány ember is elég ahhoz, hogy megtorpedózzák egy új tag felvételét.

Rényi Pál Dániel
politika

Hivatalos: Kunhalmi, Mesterházy és Tóth Bertalan indul az MSZP-elnökségéért

A párt vasárnap tartja a tisztújító kongresszusát.

Albert Ákos
politika

Feljelentette Bayer Zsoltot az MSZP EP-képviselője, mert mást adott a szájába

Ujhelyi István arról beszélt, hogy büszke magyarként szégyelli a kormányt. Bayer bemondta a tévében, hogy az Ujhelyi szégyelli, hogy magyar.

Magyari Péter
POLITIKA

Kovács László már az MSZP '22-es sikeréről beszél

Bement a köztévébe és kimondta.

Botos Tamás
politika

Nagyon szoros a verseny Kunhalmi Ágnes és Mesterházy Attila között!

A Medián megmérte, kire szavaznának a szocialisták az évszázad választásán.

Urfi Péter
politika

8 példa, amikor a kormány úgy válaszol az ellenzéknek, hogy valójában lehetőleg ne válaszoljon

Írásbeli kérdéseknél nehezebb elsütni azt, hogy „boldog karácsonyt”, de így is sziporkáznak a kormánypárti válaszadók.

Herczeg Márk
parlament

Kocsis-Cake Olivio nem tudta letenni az esküt a nemzeti összetartozás napján

Egy fura hiba miatt a jövő hétig kell várnia. Szerinte még mindig a parlamentben lehet legjobban ellenőrizni a Fideszt, ezért érdemes beülni.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Botka: Az ellenzéki pártok vezetői önzésből, árulásból, butaságból utasították el az együttműködést

Az MSZP volt miniszterelnök-jelöltje 18 év után nem vállal több tisztséget a pártban.

Albert Ákos
POLITIKA