Folyamatosan fogy a levegő a brit miniszterelnök körül, összesen 16 kerti partit rendeztek a Downing Streeten a szigorú koronavírus-korlátozások idején, legalább kettőn ő is ott volt.
A brit védelmi miniszterrel közös sajtótájékoztatóján azt is mondta, hogy Magyarország és Nagy-Britannia ugyanúgy értékeli az orosz-ukrán konfliktust.
Január 4-én rekordmennyiségű, 218 724 új fertőzöttet regisztráltak, ehhez képest most csütörtökön 107 364-et.
Egy tory képviselő már át is ült a Munkáspárthoz, miközben a miniszterelnök a járványügyi korlátozások teljes eltörlésével próbál népszerűséget szerezni.
Arra a kérdésre, hogy lemond-e, ha az ügyben indult vizsgálat megállapítja, hogy félrevezette az alsóházi képviselőket, a brit kormányfő nem válaszolt egyértelmű igennel vagy nemmel.
Csak védekezésre jók, mondta a brit miniszter. A szállítógép gondosan kikerülte a német légteret.
A Dallashoz közeli zsinagógában egy 44 éves brit állampolgár ejtett túszul négy embert.
Lettország kiadatási kérelmére árulták el, mi a címe az FSZB elől Nagy-Britanniába menekült Borisz Karpicskovnak, aki azon a listán szerepel, amin Szergej Szkripal is.
A Times értesülése szerint eddig a Konzervatív Párt alsóházi frakciójának 35 tagja kezdeményezte hivatalosan a kormányfő elleni bizalmi szavazást, miután Boris Johnson lebukott, hogy a korlátozások idején partikra járt.
Két kollégának szerveztek búcsúbulit, a nemzeti gyász idején szegték meg a szigorú járványügyi szabályokat.
Még egy alkalom, amikor a brit miniszterelnök stábja megszegte a járványügyi előírásokat.
York hercegének bíróságon kell felelnie a vádakra, miszerint Jeffrey Epstein bulijain egy 17 éves lánnyal szexelt. 150 veterán kérte a királynőt, hogy vonja meg kedvenc fiát katonai rangjától és címeitől.
Christine Lee több mint félmillió font adománnyal támogatott brit politikusokat, a kémelhárítás szerint a kínai állampárt megbízásából.
Több párttársa szerint le kellene mondania, miután kiderült, hogy a lezárások idején kertipartizott. A sajtó már az utódját keresi.
Azt mondta, vállalja a teljes felelősséget a történtekért, de nem tett egyenes utalást arra, hogy elmarasztaló vizsgálati jelentés esetén távozik-e hivatalából.