A hétvégén mutattuk be a Jeti Moziban Somogyvári Gergő hajléktalanságról és transzneműségről szóló dokumentumfilmjét, a Fanni kertjét. A rendezővel arról beszélgettünk, hogy hogyan lehet Magyarországon leforgatni egy ilyen témájú filmet, kik adtak végül rá támogatást és milyen etikai aggályok merültek fel.
A mohácsi csata 500. évfordulójára szeretnék elkészíteni a filmet.
Régóta foglalkoztatta az Úri muri megfilmesítése, jár a pénz.
Széles körű filmszakmai együttműködés tervezésének foganatosítása történik.
Rég volt ilyen jó filmes támogatási kör: Lajos Tamásék újrajátszhatják Krausz Ferenc életét, Wittner Máriáról Koltay Gábor forgat, Eperjes pedig a te pénzedből próbálhatja meg helyreállítani az ember és a Teremtő közötti párbeszédet.
És 250 milliót a DAC dunaszerdahelyi sportklubról szólóra.
A 27 című Arany Pálma-díjas film francia pénzből készült, mert a rendező háromszor is hiába pályázott a Nemzeti Filmintézetnél.
A filmfinanszírozással még vannak problémák, de a kommunikáció már olajozott.
Egyre nehezebb helyzetben vannak a magyar dokumentumfilmesek, ugyanis nagyon kevés helyre lehet pénzért pályázni, mondja Ugrin Julianna, a Magyar Dokumentumfilmesek Egyesületének elnöke. A streaming szolgáltatóknál nagy a verseny, sok dokumentumfilm a fesztiválok és a vetítések után dobozban végzi.
Mint egy falat kenyér, úgy kell ez nekünk.
Pénteken tartották a Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programjának Pitch Fórumát, ahol több résztvevő ahelyett, hogy a saját tervéről beszélt volna, inkább felszólalt a filmipar jelenlegi helyzete ellen.
Október 5-én kerül mozikba Reisz Gábor új filmje, a Magyarázat Mindenre. A film producerével, Berkes Júliával beszélgettünk, aki szerint a film „épp arról szól, hogy nem lehet így élni, országot építeni, ennyire megosztva, egymást gyűlölve, lenézve, megítélve”.
A Róna utcai irodakomplexum nagyjából feléről van szó.
Gauder Áron rendezése, a Kojot négy lelke egyfajta indián teremtéstörténetet, középpontban a természettel való együttélés kérdéseivel.
A Magyarázat mindenre arról szól, hogyan szakad ketté az ország.