Ahogy az sem tesz jót a tónak, hogy évek óta mesterségesen magasan tartják a vízszintet.
Volt minek örülni.
Üldözöttek egymás közt.
A NOligarcha vonalkód alapján megmondja, hogy egy-egy termék oligarchákhoz tartozik-e.
Elképesztő vagyont halmozott fel a NER-elit.
A marokkói születésű Joell Mamane évekkel ezelőtt a milliárdos médiamogul, Rákosi Tamás üzleti partnere volt, ma már Sarka Katáék szomszédja egy luxemburgi kisvárosban. Mamane a 90-es években Afrika egyik legjobban dokumentált korrupciós botrányának volt kulcsszereplője.
Alakul a NERB1 mezőnye, a Metalcom Zrt. veheti meg a patinás focicsapatot George Hemingwaytől.
A levél arról szól, hogy nem kellene ugrálni, és a végén ugyanaz a Wass Albert-idézet áll, amivel az újrainduló Magyar Nemzet véleménycikke is indult.
Fel is vette a telefonbeszélgetést, amiben a majdnem-munkaadója elmagyarázza, miért nem kap állást, bár az élő felvételi interjún fényesen megfelelt.
Megújul a hódmezővásárhelyi Rádió7, amit ősszel vett meg Rákay Philip Lázár János embereivel együtt.
„Egyáltalán nem használtunk még ki minden lehetőséget” – írja a parlamenti képviselő.
A Blikk húsz éven keresztül mindenfelé osztott pofonokat, de a kétharmados Fidesz médiapolitikája alatt elfogyott körülötte a levegő.
Ahol csak a hatalom pillanatnyi akaratán múlik, mit szabad és mit nem, ott semmilyen leírt törvénynek nincs igazi jelentősége.
Az Ómolnár Miklós által vezetett Ripost úgy ír a hajléktalanokról, ahogy éveken át csak a menekültekről tették.
A hatóságok nem egyszerűen félrenéztek, amikor bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios-nyomozást. Az állam az uradalom szolgálatába állt.