Általában váltságdíj reményében rabolnak.
Fokozatosan kivonulnak az országból.
És Nigerből is. Éppen azután, hogy kiderült, mindkét ország szorosabb partnerséget alakítana ki Oroszországgal.
Az Egyesült Államok több mint százmillió dollárból épített drónbázist Nigerben, innen indították a Száhel-térségben a dzsihadisták elleni légicsapásokat. Az amerikai kivonulás arra kényszeríti a Biden-kormányt, hogy újragondolja terrorizmusellenes stratégiáját. Közben stratégiai győzelmet jelent Oroszország számára a száheli övezetben.
Putyinék növelik a befolyásukat a térségben.
Franciaország továbbra is érvényesnek tekinti a katonai együttműködést, mert az ezt szabályozó egyezményt a demokratikusan megválasztott nigeri hatóságokkal kötötték.
A katonai junta vezetője azt mondta, Niger nem akar háborút, de megvédi magát minden külföld beavatkozással szemben.
Niger Malival határos oldalán a francia csapatok tavalyi kivonulása biztonsági vákuumot hagyott maga után, ami miatt az ISIS-hez és az al-Kaidához kötődő csoportok is terjeszkedni tudtak.
Azért, mert házi őrizete alatt kommunikált külföldi országok vezetőivel.
Az Egyesült Államok szerint a Wagner zsoldoshadsereg kifejezetten a destabilizálásra játszik. Nyugati elemzők világháborús konfliktusgóc kialakulásától tartanak az egyébként is rettenetes állapotú Száhel-övezetben.
Mohamed Bazoum és környezete rizsen és tésztán él az elnöki rezidencián, már tiszta vizük sincs.
Jevgenyij Prigozsin közben sürgeti a juntát, hogy hívják be a Wagnert, mondván: „Mindig a jók, az igazságosság és azok oldalán állunk, akik szuverenitásukért és népük jogaiért küzdenek.”
Az Air France francia légitársaság bejelentette, felfüggeszti a mali és a Burkina Fasó-i fővárosba, Bamakóba, illetve Ouagadougouba tartó és onnan induló járatait.
A nyugat-afrikai Nigerben 9 katona puccsot jelentett be. A térségben aktív Jevgenyij Prigozsin és a Wagner csoport üdvözölte a fejleményeket, amelyeknek Amerika és az EU egyáltalán nem örül, hiszen jelentős összegekkel támogatták az országot.
Az akciót az olasz hadsereg vezette, további, az országban tartózkodó magyarról a külügy nem tud.