orbán viktor

Orbán tíz éve hízeleg Trumpnak, az eredmény: néhány kedves szó egy kihangosított mobiltelefonból

A miniszterelnök és a Fidesz-holdudvar nem győzi segíteni, támogatni Donald Trumpot és környezetét, de annyit sem tudtak elintézni, mint Gyurcsány Ferenc 2006-ban.

Herczeg Márk
vélemény

Zelenszkij szerint „nem sokat segít”, hogy J. D. Vance Budapesten kampányolt Orbánnak

Az ukrán elnök egyben közölte, nem szándékozik beleavatkozni a vasárnapi magyarországi választásba.

Mészáros Juli
POLITIKA

Semjén Zsolt nem szántja fel az országot

A NER örökös miniszterelnök-helyettese, a pártszövetség másik feje, a győzelmi színpad állandó kelléke az árnyékból kíséri a kampányt.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Feladni soha nem fogja – Orbán Viktor Sopronban

Rekedten, de lendületesen kezdte meg a kampány utolsó hetét a miniszterelnök, aki most az ellentüntetőket is humorral próbálta kezelni. Orbán elnézést kért, amiért 40 éve ott van a tévében, de érezni lehetett, hogy ha rajta múlik, lesz az még 40.

Németh Dániel, Bede Márton
POLITIKA

Vance nem gondolja, hogy az USA beleavatkozna a magyar választásokba

„Sötéten ironikusnak tartom, hogy azzal vádolnak, hogy valamiféle külföldi befolyást gyakorlok” – mondta az amerikai alelnök, aki bevallottan azért jött Magyarországra, hogy Orbán kampányát támogassa.

Inkei Bence
belföld

13 nyilvános beszéd 1-gyel szemben: ennyire másként hajrázik a kampányban Magyar és Orbán

Magyar az országot járja, Orbán az amerikai alelnökkel találkozik és néha interjút ad.

Szily László
POLITIKA

A Kreml szerint a kiszivárgott Orbán-Putyin beszélgetés „a magyar miniszterelnök mellett szóló érv”

Dmitrij Peszkov szerint az orosz elnök és a magyar kormányfő közötti telefonbeszélgetés közzétett leirata pragmatikus és hatékony politikusként mutatja be Orbán Viktort, aki a hazája érdekeit védi.

Inkei Bence
külföld

Kampányhajrá és világpolitika a Hormuzi-szoros felszabadításától az elfuserált szerbiai bombaügyig

Leszerelt századosi vélemény a kitálaló Pálinkás százados igazáról, háborús bűncselekményekkel fenyegetőző amerikai elnök, szerbiai bomba-gate az orosz címlapokon. Takácsy Dorka Oroszország-szakértővel és Takács Márk katonai szakértővel beszéltük át, miben van a világ néhány nappal a választások előtt.

plankog, Takács Lili, Takács Márk, Botos Tamás, Takácsy Dorka
video

Két kézzel fogsz karlendíteni, ha megtudod, mi volt az a szám, amire Orbán a kocsijában mulatott: a Vadhajtások kampánydala

Kizöldült a magyar vidék, tavasz van, nem bízunk mi a külföldi szavakban.

Szily László
MŰVÉSZET

Orbán Viktor csapata győzelemre játszik, csak félórája nem veszik észre, hogy véletlenül 90 fokkal elforgatva tették ki hozzá a videót

Mindenkivel megesik, de miért nem veszik észre?

Rovó Attila
POLITIKA

„Az emberek azt hiszik, hogy a miniszterelnök mindent el tud intézni, de a valóságban ez nem így van” – mondta Orbán Viktor a Blikknek

A miniszterelnök élő interjút adott a Blikknek, szerinte győzelemre állnak, de az MNB-botrányról nem volt véleménye, egy ponton pedig egy Horn Gyula-idézetet hívott segítségül.

Inkei Bence
belföld

Szijjártó Lavrovnak: „Nem éreztem úgy, hogy az európaiak nagyon boldogok lennének, tudod? És ebből éreztem, hogy a dolgok talán jól mentek”

Újabb lehallgatott telefonbeszélgetések leiratai kerültek napvilágra, amelyekből kiderül, mennyire alárendelt viszonya van Szijjártónak Lavrovval szemben.

Kaufmann Balázs, Windisch Judit
POLITIKA

Politico: 12 pontos tervben állapodott meg Magyarország és Oroszország a kapcsolatok erősítéséről

A decemberben megkötött egyezség a laphoz eljutott dokumentumok szerint az energiaipartól az oktatásig számos területet érint.

Benics Márk
POLITIKA

Még a futókat is elküldték a Feneketlen-tótól J. D. Vance MCC-s látogatása miatt

Az amerikai alelnök Szalai Zoltánnal, az MCC főigazgatójával beszélget a Tas vezér utcai épületében.

Benics Márk
POLITIKA

Orbán szerint semelyik jelölt nem mondhatja azt, hogy a választás le van futva

Így magyarázta a JD Vance amerikai alelnökkel közös sajtótájékoztatón tett kézmozdulatát.

Benics Márk
POLITIKA