A Tisza elnöke arra reagált, hogy a miniszterelnök állítólagos tervezett ukrán akciókat emlegetve elrendelte „a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését”.
Korda Györgyöt a fideszes sajtó 1999-ben még azzal vádolta, hogy olyan rendezvénynek adott helyet a legendás és engedély nélkül épített villájában, amelyik meg akarta buktatni Orbán Viktort és kormányát. Ma már az Ulti Digitális Polgári Körben együtt kártyázik Orbán Viktorral.
A Nemzeti Választási Bizottság is elutasította a Tisza panaszát, hogy szélsőségesen fideszes a közmédia közösségi médiás oldala.
A Kutyapárt szerint ők vasárnap-hétfőre meglesznek, a DK pedig azt írta, hogy a jelöltjeik nagy része nem adja le rögtön az ajánlásokat, hanem inkább beszélgetnek az emberekkel.
Ez volt az utolsó ülés az országgyűlési választások előtt.
A közvélemény-kutató cég vezetője a Telexnek azt nyilatkozta: sose mondták, hogy 90 százalékos lenne az árpilisi választásokon a részvétel.
Az emlékezés virágai sajnos nem sokáig maradhattak a Jókai utcai irodaház előtt.
Magyar Péter korábban arról beszélt, hogy a választások előtt drónberepülésekkel fog pánikot kelteni a kormány.
A kormánypárti közvélemény-kutató pedig, láss csodát, pont most állt elő egy új felméréssel, amely szerint minden szipiszupi.
Az önkormányzat ugyanis erre nem adott engedélyt.
Semmiből berobbanó párt, felfalt óellenzék, Gyurcsány-mentes politika, Kutyák dilemmája, Facebook-buborékok, széthúzó közvélemény-kutatások, hatástalan lejáratások. Sok olyan tényező jött össze a 2026-os választásokra, amilyeneket előtte egyenként sem láttunk soha, nemhogy együtt.
The autocratic Prime Minister, who has been in power for 16 years, now finds himself challenged by someone who learned the ropes of power from him – and for the first time in a while, Orbán might no longer be the clear favorite.
Steiner Attila aktivistái között egy ismerős arc.
A kormány tavalyra ígérte, hogy ennyivel emelik a béreket, ehelyett lett ez az egyszeri juttatás a kampány finisében.
Pócs János likes this.