Országos Bírói Tanács

Szabó Péter OBT-elnök: Vállalni kell a konfliktusokat, de nem öncélúan, hanem hogy az igazságszolgáltatás minél hatékonyabban működjön

Szabó nem szeretné, ha harcias testületként, de azt sem, ha egy lojális társaságként maradnának meg az emberek emlékezetében.

Benics Márk
belföld

Az Országos Bírói Tanács elnöke sem értett egyet a Kúria folyóiratának felfüggesztésével

Pár nap alatt lezárult az a vizsgálat, amelyben arra voltak kíváncsiak, hogyan kerülhetett be a lapba a kegyelmi botrányt kirobbantó határozat. Sok bíró túlzásnak érezte a kúriai elnök eljárását.

Kaufmann Balázs
belföld

Szabó Péter lett az Országos Bírói Tanács új elnöke

A testület az elmúlt hónapokban azért került középpontba, mert a befagyasztott uniós pénzekhez való részleges hozzáférés egyik feltétele volt, hogy szerepét és hatásköreit megerősítsék. A befagyasztás egyik oka eleve a szervezet korlátozása volt.

Solti Hanna
jog

„A dühödt önkényeskedés az ön műfaja” – megint egymásnak ugrottak a csúcsbírók

Varga Zs. András szerint az OBH elnöke mélyebben érintett a Schadl-ügyben, Senyei György szerint a Kúria elnökének „egy vágyálma van: az igazságszolgáltatás leuralása”.

Bódog Bálint
POLITIKA

Máris megkezdődött a küzdelem a bíróságokért

Jövő év elején lejár az Országos Bírói Tanács mandátuma. Ez az egyetlen köztestület, mely az elmúlt hat évben sikeresen állt ellen az Orbán-rendszer hatalmi nyomulásának. A bíróságokon még meg se kezdődött az új tagok megválasztásához vezető folyamat, de a Fővárosi Törvényszék elnöke máris belenyúlt.

Miklósi Gábor
POLITIKA

A főbíró aktívan akadályozza, hogy ellenőrizni lehessen, miként választja ki a Kúriára kinevezett bírókat

Tavaly Varga Zs. András beszámolójából még ki lehetett bogarászni, hogy miként avatkozott be önkényesen a kúriai kinevezések menetébe. Tanult a „hibájából”, idén a szükséges adatokat már el se küldte.

Miklósi Gábor
belföld

Demokráciákban a bírói függetlenség ellensúly, nálunk ellenség

A kormány nemrég kétharmados többséggel fogadott el egy igazságügyi reformot. Az EU nyomására elfogadott változások viszont ellentétesek a kormány érdekeivel, hogy kontroll alatt tartsa a bíróságokat, ezért a hatalom már el is kezdte aláásni a saját reformját. Erről szólt a Newsroom podcast legutóbbi adása, amit most írásos formában is közlünk.

Csurgó Dénes, Miklósi Gábor
POLITIKA

„Azt azért sejthették, hogy nem fogunk elgyávulni”

2010 óta egyetlen közjogi intézmény sem fejtett ki akkora ellenállást és ért el akkora sikereket a kormányzat nyomulásával szemben, mint a bírók 2018-ban megválasztott önigazgatási testülete, az OBT. Az ellenállás egyik kulcsfigurája Matusik Tamás volt, akit június elején a tagok – az OBT történetében először – elnökké választottak. Interjú.

Miklósi Gábor
belföld

Az OBT szerint a józan észnek sem felel meg az igazságügyi reformcsomag némely pontja

A kormánynak elvileg erősítenie kellene az Országos Bírói Tanácsot, hogy hozzáférjen az uniós pénzekhez. A törvénytervezetből mégsem ez látszik.

Szurovecz Illés
igazságszolgáltatás

Az Országos Bírói Tanács beleállt a konfliktusba a Kúria elnökével

Körvonalazódik a következő hónapok egyik legnagyobb konfliktusa. Brüsszel komoly bírósági reformokhoz is köti a befagyasztott pénzek felolvasztását, a változás az Országos Bírói Tanács hatásköreinek jelentős bővítését eredményezheti, véget vetve például Varga Zs. András Kúria-elnök túlhatalmának. Vagy akár a pozíciójának. Az OBT sajtóreggelijére Varga nem ment el, és a vele összhangban az OBT-tagokat betámadó kormánymédia is távol maradt.

Miklósi Gábor
igazságszolgáltatás

Navracsics elismerte, hogy változásokat kér az EU a bírósági rendszerben

A miniszter szerint az Országos Bírói Tanács továbbra sem vétózhatná meg a Kúria elnökének kinevezését.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Vasvári Csaba szerint új szint, hogy egy fideszes politikus és a közmédia bírók lemondását követeli

Sajátos ívet lát a kormánymédia támadásaiban.

Szurovecz Illés
igazságszolgáltatás

„Nem egészséges állapot, ha a felügyelt személy jogértelmezése dönti el, hogy az őt felügyelő testület hatásköreibe mi tartozik bele, és mi nem”

Vasvári Csaba, a Fővárosi Törvényszék vezető bírája és Bohli Eszter az Országos Bírói Tanács elnöke szerint a legnagyobb magyar bíróság elnökének érintettsége a Völner–Schadl-ügyben, illetve az idevágó vizsgálat titkosítása is szakmai és egzisztenciális ellehetetlenüléstől való félelmet kelthet valamennyi magyar bíróban.

Mészáros Juli
belföld

Varga Judit megmagyarázná, hogy nem úgy értette a megszorításokat

Szerinte csak arra célzott, hogy a kormány saját magán spórol. Valójában arról beszélt: a szűkös költségvetési mozgástér miatt nem tudnak fizetésemelést adni a bírósági hivatalnokoknak.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Varga Judit kimondta, hogy nagyon nagy megszorítások vannak a költségvetésben

Pedig ugyanaznap Varga Mihály pénzügyminiszter és később Orbán Viktor miniszterelnök is tagadta, hogy lennének megszorítások.

Herczeg Márk
POLITIKA