Az iszlamisták pedig 190 rakétát lőttek ki Izrael felé.
A bombázásnak 20 halálos áldozata van a Gázai övezetben. A Hamász azután lőtt ki rakétákat, hogy az izraeli rendőrség lerohanta az Al-Aksza mecsetnél gyülekező palesztin tüntetőket.
Épp izraeli nacionalisták tartanak oda. A hatóságok nagyobb összecsapásoktól tartanak.
Több mint 90 ember megsérült.
Tel-Avivban és Jaffában is voltak tüntetések az izraeli rendőrök durva túlkapása ellen.
Az izraeli hadsereg szerint tüntetők gumiabroncsokat égettek és köveket meg robbanóeszközöket dobáltak, illetve többször megpróbálták megközelíteni a kerítést.
A Reuters értesülései szerint a tűzszünet helyi idő szerint hajnali fél ötkor lépett életbe.
Akkor megy vissza, ha a palesztin rajongóit is meg tudja látogatni.
Most a hiányos költségvetésere hivatkoznak, de Trumpnak korábban egészen más volt a baja a szervezettel.
Januárban fenyegetőzött először a finanszírozás leállításával Donald Trump.
A 21 méter hosszú vitorlás egészségügyi szállítmányt vitt volna a gázai kórházakba, a hajó pedig ajándék lett volna a palesztin halászoknak. A fedélzetén spanyol, norvég, kanadai, svéd és brit állampolgárok is utaztak.
Az izraeli rendőrség hangbombákkal, erőszakkal távolították el a palesztinokat az al-Aksza mecset melletti Mecsetek teréről.
Eddig az volt a szokás, hogy az európai politikusok palesztinokkal és zsidókkal is tárgyalnak Izraelben.
Háborúshoz közeli helyzet alakult ki Izrael és a Gázai övezet határvidékén, a Hamász rakétatámadásaira az izraeli hadsereg 2014 óta a legerősebb légicsapásokkal felelt – jelentette az izraeli 10-es csatorna.
Az Amnesty International szerint ez a nemzetközi normák megsértése, néha úgy, hogy már „háborús bűncselekménynek minősülő szándékos gyilkosságnak tűnik”.