parlament

Orbán: Aki azt mondja, a románok elhúznak mellettünk, költözzön oda

Egy az egybe kérdezik a miniszterelnököt a parlamentben.

Orbán pofozkodásra számít a parlamentben

A Türk Tanács ülésére már derűsebben tekint.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Jobboldali pártot ilyen elánnal még nem hazaárulóztak

Éppen 25 éve hazaárulózta le először a baloldalt Kövér László. A minap emiatt büntette meg 14 millióra Gyurcsány Ferencet. A NER-ben a Fidesz a baloldalt már nem a kommunista múltja miatt támadja, hanem azért, mert kiteregetik a szennyest EU- és NATO-szövetségeseink előtt. Teljesen új elem, hogy immár a Fideszt is hazaárulózza az ellenzék, sőt, van már balos Loppert Dániel is.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Felfüggesztették Csárdi Antal mentelmi jogát

Csárdi Antalét felfüggesztették, egy rágalmazási ügy miatt Pócs Jánosét viszont nem.

Székely Sarolta
POLITIKA

Fekete-Győr András: Mert ahol zsarnokság van képviselőtársaim, ott zsarnokság van

Utolsó parlamenti felszólalásában az elítélt Fekete-Győr azt mondta, „egyre több a párhuzam '56 októbere és a mai Magyarország között”, mert „a mai magyar kormány reggel, délben és este is orosz érdekeket képvisel”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Havi 11,1 milliós fizetése lehet Orbán Viktornak 2029-től, ha még miniszterelnök lesz akkor

Ha bruttó egymillió forint lesz az átlagbér, az a parlamenti képviselőknek is sokat fog jelenteni.

Székely Sarolta
gazdaság

Kövér László 14 millióra büntette Gyurcsány Ferencet, aki a parlamentben árulónak nevezte a miniszterelnököt és kormányát

A Demokratikus Koalíció elnöke ígéri, Strasbourgig viszik az ügyet.

Bódog Bálint
belföld

Varga Mihály vaskos csúsztatással magyarázta, miért nem sérti a kínai gigahitel a magyar szuverenitást

A szerdai parlamenti meghallgatásán tették szóvá, hogy a pekingi kommunista párttól függ a hitelszerződés nyilvánosságra hozatala. Amit válaszolt, az minimum megtévesztő volt.

Haász János
gazdaság

Varga Mihály megerősítette, tényleg hozzányúlnak az iparűzési adóhoz

Az adó egy része átkerülhet a megyékhez, amik történetesen fideszes irányítás alatt állnak, a 238 milliárd visszajárhat annak, aki megvalósítja az elmaradt fejlesztés. A jövő évi költségvetést november 15-ig készíti el a kormány. Arra nem válaszolt Varga, hogy ez volt-e az utolsó szereplése miniszterként, mert tavasszal átkerül az MNB élére.

Haász János
gazdaság

13 milliárd ment el másfél év alatt a parlamenti képviselők munkatársaira

Tavaly egész évben 7,5 milliárd forint, idén már augusztus végéig 5,8 milliárd.

Haász János
belföld

Kósa Lajos: Járdán gázolás helyett csak tilosban parkolás volt Orbán Balázs hibája

Nem volt jó mondat - véli a Fidesz alelnöke Orbán Balázs kijelentéséről. A parlament nyitóülése is a politikai igazgatóról szóló vitától volt hangos.

plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Botos Tamás
video

Orbán: Minden ott folytatódik, ahol tavasszal abbamaradt

„Orbán Balázs lehet, hogy olyat mondott, amit nem lehet, de korrigálta a szavait” - mondta Kocsis Máté a parlamenti évadnyitón.

Bódog Bálint, Benics Márk, Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Kövér elvette a szót Gyurcsánytól, amikor a DK elnöke azt mondta, az országnak áruló kormánya van

A házelnök Gyurcsányt felszólította, hogy üljön le, és kérte, hogy valaki hozzon neki egy pohár vizet.

Herczeg Márk
parlament

Kövér László visszautasította, hogy a parlamentben csenddel kellett tisztelegniük Karsai Dániel emléke előtt

A momentumos Bedő Dávid kérte, a házelnök nem hagyta szó nélkül.

Herczeg Márk
parlament

Izgalmas szezonnyitó: Orbánnal indul a parlament őszi ülésszaka

Lesz miről beszélni, árvízvédelemtől Orbán Balázsig, Bese atyától a kórházi klímákig.