Vári Attila egy megvert egyetemista ügyében állt a biztonsági őrök mellé, de a bíróság kimondta, hogy megkérdőjelezhető a vallomásuk hitelessége.
És ha ez nem lenne elég: a bíróság a húsklopfolót is elkobozta tőle!
És gyógyszer sem.
Vári Attila a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezetőjeként állt ki a fiatalt súlyosan bántalmazó biztonsági őrök mellett.
Pécsett kampányolnak vele. A poén az, hogy semmi értelme sem volt ellopniuk.
Sajnos balesetveszélyes volt.
Épül-szépül az ország.
Bogos Csabát, vagyis Boldzert megtalálta a propaganda, erre ő kirakta a levelezésüket.
Nem tűnt gyanúsnak.
Mivel nem vonult be, elfogták.
Kóbor József lesz az alternatíva, az LMP nem támogatja helyben a baloldali ellenzéki jelöltet.
Volt, aki futva menekült a szer elől, amit a szakember szerint semmiképpen sem javasolt belélegezni.
Eredményes volt a közvetítői eljárás, közölte az illetékes ügyészség.
Többször próbálkozott a rendes vizsgázással, de sehogy sem jött neki össze.
De a csontok már nem voltak ott.