pécs

MSZP-ből frissen igazolt DK-s indul az LMP egykori társelnöke ellen a másik pécsi körzetben

Várhatóan Hoppál Péterrel kell majd megküzdenie tavasszal az előválasztás győztesének.

Partizán
POLITIKA

Újrázni készül Mellár Tamás Pécsett, de ehhez előbb a Momentum jelöltjét kell legyőznie az előválasztáson

Mecsekalján az élet ugyanolyan mint máshol?

Partizán
POLITIKA

Újra bárki tangózhat Pécsen, bár eddig sem volt tilos

1922-ben betiltották, de aztán mégsem, most meg valami félreértés miatt eltörölték az amúgy sem érvényes tiltást.

Herczeg Márk
tánc

Olyan magyar drogkereskedő párost kapcsoltak le, akiknek az egyetlen ügyfelük a rendőrség volt

A fedett nyomozók azt hitték, hogy egy nagy droghálózatot buktatnak le.

Fődi Kitti
bűnügy

Nem sikerült minden képviselőt meggyőzni, hogy 99 év után töröljék el a tangótilalmat Pécsen

1922-ben azért tiltották be, mert sérti az ízlést, a közerkölcsöt, és mert az erotikát szolgálja és nem a szórakozást.

Czinkóczi Sándor
szórakozás

A Betyársereg ellentüntetésén több volt a férfi csók, mint az első vidéki Pride-on

Sosem énekelték még ennyien szivárványos zászlóval a kezükben a Nélküledet. Több százan tüntettek a családok védelméért is. Békésen, de botrányokkal övezve zajlott az első felvonulás. Pedig sosem volt ilyen megalázó melegnek lenni a pécsi pár szerint, akikkel végigkövettük a Pécs Pride-ot.

Kaufmann Balázs, Halász Júlia
video

„Mikor, ha nem most” - elindult az első Pride Pécsen

Pécs belvárosában zajlik az első vidéki Pride.

Kaufmann Balázs, Halász Júlia
lmbtq

Uszító matricák tűntek fel Pécsen egy nappal az első vidéki Pride-felvonulás előtt

A város polgármestere feljelentést tett.

Kaufmann Balázs
vidék

Kötelezővé tették a maszkot egy pécsi iskolában

Az igazgatóknak joguk van elrendelni.

Szurovecz Illés
oktatás

Visszalépett Bodnár Imre, az MSZP pécsi jelöltje, mégis Mellár Tamás indul az előválasztáson

Szombaton újra egyeztettek a jelöltek, mégis a két nappal ezelőtt már visszalépett párbeszédes indul az előválasztáson Baranya 1. számú választókerületében.

Mészáros Juli
POLITIKA

Visszalép az előválasztástól Mellár Tamás, a Párbeszéd pécsi jelöltje

Nem tudtak megegyezni az MSZP-vel, akik inkább egy ügyvédet indítanának az előválasztáson.

Fődi Kitti
POLITIKA

Nevet változtatott az ellenzéki frakciószövetség Pécsen

Belső viták miatt mától Pécs Jövője lett a Mindenki Pécsért.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Ujjlenyomatot vett a rendőrség egy átragasztott kormányzati plakátról Pécsen

Nyomozás indult a mindenre elszánt gazemberek ellen, akik megbecstelenítették a tájékoztató plakátot.

Herczeg Márk
bűnügy

Pécsen már leszakadt az ég, faágak zuhantak az utakra és az autókra

Rövid idő alatt több mint nyolcvan helyszínre riasztották a katasztrófavédelem egységeit.

Mészáros Juli
időjárás

Pécsen talált traumatológust a minisztérium, aki hajlandó átmenni Zalaegerszegre

Rezidenseket és hallgatókat is bevonhatnak, miután felmondott hét traumatológus.

Szurovecz Illés
Egészségügy