Működése ellentétes az USA külpolitikai érdekeivel.
Azt nem tudni, hogy célpont volt-e vagy résztvevő.
A hindu populista kormány biztonsági okokra hivatkozva nem árulta el, hogy használták-e az izraeli kémszoftvert, a bíróság szerint viszont az állam nem húzhatja ki magát a válaszadás alól.
Völner Pál bevetette magát.
Abban az időben, amikor távoznia kellett a terrorelhárítástól. Azt gyaníthatták róla, hogy információkat próbál szerezni a főnökéről.
Az igazságügyi miniszter a kérdések elől elmenekült, elpucolt, lefalcolt, elinalt, kisurrant, lelépett, meglépett, olajra lépett, lelécelt, megpattant, nyúlcipőt húzott, elszökött, elillant.
Németh a NER-elit luxusutazásai után nyomoz évek óta, ő készített felvételt Szijjártó Péter jachtozásáról is.
Hiába ült össze végre a nemzetbiztonsági bizottság, semmivel sem tudunk többet a Pegasus-ügyről.
Az ellenzéki tagok szerint nem cáfolták egyértelműen, hogy megfigyeltek ellenzéki szereplőket.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke a vizsgálódásaik részleteiről nem számolhatott be, de jelezte, hogy ténymegállapító albizottság létrehozását javasolják.
Didier Reynders szerint az EU-nak gyorsan lépnie kell, hogy megvédje az aktivistákat, újságírókat és politikusokat a hasonló lehallgatásoktól.
Eddig a cég termékeinek egyik legnagyobb vonzereje a felhasználói adatok biztonsága volt, ezt a képet zúzta össze az izraeli kémszoftver.
Páva Zoltán telefonján akkor jelent meg a kémszoftver, amikor felkerült a parlament honlapjára a DK frakcióval kötött szerződése.
Mesterházy Attila szocialista parlamenti képviselő pénteken személyesen kereste fel a belső elhárítás főigazgatóját.
Stummer János, a bizottság jobbikos elnöke szerint Pintér Sándornak, Szijjártó Péternek és Benkő Tibornak törvényi kötelezettsége megjelenni, Varga Juditnak ez a belátására van bízva.