Azért, mert a FINA nyomására az Olasz Úszószövetség lemondta a december 21-re tervezett torinói versenyét, amit a FINA nem ismert el, és eltiltással fenyegette azokat a versenyzőket, akik az eseményen rajthoz állnak.
A bíróság elismerte, hogy létezik a társadalomban olyan trend, hogy az emberek tovább érzik magukat fittnek és egészségesnek, „de ez nem elfogadható indok egy személy születési dátumának megváltoztatására”.
Komolyan gondolják, már évek óta tervezik, és úgy néz ki, a Trump-adminisztráció is hiába próbálja elgáncsolni az ügyüket. Arra hivatkoznak, a környezetszennyezés, és az, hogy a kormány nem tesz eleget ellene, sérti alkotmányos jogaikat.
Az amerikai igazságügyi minisztérium nemrég vizsgálatot indított a Tesla ellen, miután Elon Musk a cég tőzsdéről való kihelyezéséről posztolt a Twitterre.