Az MTA TK munkatársa beperelte a Figyelőt

TUDOMÁNY
2018 augusztus 23., 16:09

Bene Márton, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjának (MTA TK) munkatársa beperelte a Figyelő kiadóját, mert a hetilap valótlanságokat állított a tudományos teljesítményéről – közölte a kutatót a személyiségi jogi perben képviselő Magyar Helsinki Bizottság.

Mint írják, Schmidt Mária lapja a Bevándorlás, homoszexuálisok jogai és gendertudomány – ezek foglalkoztatják leginkább az MTA munkatársait című cikkében azt állította, hogy „az adófizetői pénzekből fenntartott műhelyekben van olyan munkatárs, aki akadémiai keretek között évek óta nem publikált, de az is kiderül, hogy feltűnően népszerű a gendertéma, illetve a homoszexualitás kutatása”.

Bene Mártonnal nem a kutatási iránya vagy a „liberális elfogultsága” miatt volt gondja a lapnak, hanem mert a Figyelő szerint a tudományos eredményeiről keveset publikál, a politikatudós legutóbbi tanulmánya 2016-os, ezzel pedig úgy állították be, mint aki adófizetői pénzből élve közel 2 éve semmit sem csinált.

Ehhez képest 2017-ben 8, idén júniusig 4 publikációja szerepelt a nyilvános akadémiai publikációs adatbázisban (MTMT), amit a Figyelő állítólag áttanulmányozott. A 12 tanulmányból 6 nemzetközi folyóiratban jelent meg, az egyik korábbi írásáért pedig 2017-ben elnyerte az MTA TK legjobb publikációjáért járó díjat. Az MTA TK Politikatudományi Intézet úgy fogalmazott: „a Figyelő által kipécézett kutatók között van a PTI nemzetközi publikációkban talán legsikeresebb munkatársa is, ami az MTMT nyilvános adatbázisából is kiderül”. Az ok nélkül basztatott kutató tanulmányairól a Figyelő az MTMT mellett a nyilvános Researchgate, Academia.edu és Google Scholar profiljáról is tájékozódhattak volna.

Bene Márton Facebookon jelezte a valótlanságra alapított manipulációt, és másnap a rá vonatkozó rész el is tűnt a Figyelőről, de addigra több honlap átvette a „hírt”, így a kutató azt kéri a Fővárosi Törvényszéktől, állapítsa meg, hogy a Figyelő valótlan állításával megsértette a jóhírnévhez fűződő jogát, és a kiadó fizessen neki 800 ezer forintos sérelmi díjat, illetve adjon elégtételt a portál címoldalán. (Helsinki)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.