Putyin

Putyin egy látszatellenzéki mamelukkal csendesítette volna le a kelet-oroszországi tüntetőket, de csak maga ellen fordította őket

Hetek óta tart a tízezreket megmozgató tüntetéssorozat Habarovszkban. Először csak a kormányzójukat akarták visszakapni, de mostanra Putyin is célkeresztbe került.

Szurovecz Illés
külföld

Putyin megelőzheti Sztálint, de Rettegett Ivánt még ezzel a húzásával se tudja

Egy héten át tart a népszavazás Oroszországban az alkotmány megváltoztatásáról, pedig a járvány előtt még úgy volt, hogy lezavarják Lenin 150. születésnapján. A módosítás lehetővé tenné, hogy Putyin akár 2036-ig is elnök maradhasson, és ezzel hosszabb ideig vezesse az országot, mint Sztálin tette.

Magyari Péter
külföld

Moszkva készül a nagy katonai parádéra

Vírus ide, vírus oda, szerdán megtartják a díszszemlét a világháborús győzelem 75. évfordulójának tiszteletére.

Uj Péter
Külföld

Putyin házához fertőtlenítő átjárót építettek

Így óvják az orosz elnököt a koronavírustól.

Fődi Kitti
külföld

Putyin aggódik az amerikai demokrácia és Trump miatt

Az orosz elnök kifejtette, miért nem működik jól az amerikai rendszer. A pártérdekeket nézik, ahelyett, hogy nem azt néznék.

Uj Péter
külföld

Putyin tévébeszédben jelentette be, hogy elmarad a népszavazás, és szabadságra küldte az országot

Nem szavaznak arról április 22-én, hogy 2024 után is hatalomban maradhasson az elnök. A koronahelyzet gyorsan romlik Oroszországban.

Uj Péter
egészségyügy

Oroszországból irányította amerikai neonáci szervezetét Rinaldo Nazzaro

A The Base három tagját vádolták meg gyilkossággal, az azonban nem volt ismert, ki is a csoport valódi vezetője.

Tbg
külföld

Lemondott a teljes orosz kormány, miután Putyin elmondta évindító beszédét

Az elnök elfogadta a felmondást.

Botos Tamás
külföld

Putyin felújította a szovjet korszak rettenetes gyakorlatát: a külföldön végrehajtott politikai gyilkosságokat

Sorban rejtélyes gyilkosságok áldozatai lesznek a Kreml külföldre menekült ellenségei. Moszkva tagadja érintettségét, de a világ egyre kevésbé hisz neki.

444.hu
külföld

Orbán ígért valamit Putyinnak, de Amerika közbeszólt

Az amerikaiakat nagyon idegesíti a Budapestre költöző, orosz hátterű beruházási bank. A kormány diplomáciai mentességet ígért a banknak, de a jelek szerint ez nem megy olyan könnyen.

Panyi Szabolcs
direkt36

CNN: Az amerikaiak visszahívtak egy kémet Oroszországból, mert féltek, hogy Trump miatt baja esik

Állítólag attól tartottak, az elnök nem igazán tud titkot tartani.

Szurovecz Illés
külföld

Oroszország beismerte, hogy megsokszorozódott a gammasugárzás a titkos fegyver felrobbanásakor

Bár most azt mondják, az arhangleszki lakosok nincsenek veszélyben.

Tbg
külföld

Mintha hazajárnának, úgy utazgatnak Salvini emberei Moszkvába

A BuzzFeed News, a Bellingcat és az orosz Insider közös oknyomozó munkájának köszönhetően kiderült, hogy Savoini és társai az eddig gondoltnál is szorosabban kötődnek Putyinhoz és Oroszországhoz.

Boros Juli
külföld

Salvini embere tagadja, hogy pénzt fogadott volna el az oroszoktól

Gianluca Savoini azt elismeri, hogy ott volt a moszkvai szállodában, de szerinte minden más, amit róla írnak, csak „blablabla”.

Boros Juli
külföld

Putyin a szélerőművekről: És a kukacokkal mi lesz?

Az orosz elnök Jekatyerinburgban osztotta meg gondolatait a nap- és szélerőművekkel kapcsolatban.

Tbg
környezetvédelem