rendőrség

Életveszélyesen megszúrta az apját egy 19 éves fiú Kozármislenyben

A szülők egy szobába menekültek be előle, de ő a kés nyelével betörte az ajtó üvegét.

Herczeg Márk
bűnügy

Életveszélyes fenyegetések miatt lehet szükség Kásler Miklós rendőri védelmére

Az EMMI feldúlt közleményben reagált a Népszava cikkére arról, hogy a miniszter háza előtt rendőrbusz állomásozik.

Rényi Pál Dániel
bűnügy

Mankóval verték egymást a kofák a kecskeméti piacon

Ugyanazokon a helyeken akartak árulni, ebből keveredett szóváltás.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Valamiért annyira kell vigyázni Kásler Miklósra, hogy rendőröket költöztettek egy lakókocsiba a miniszter házához

A rendőrök tájékoztatása alapján Kásler büntetőeljárással érintett személy, ám, hogy sértettként védelemet vagy gyanúsítottként házi őrizetet rendeltek el vele kapcsolatban, a közleményből nem derül ki

Kaufmann Balázs
bűnügy

Tüntetőkre lőttek a rotterdami rendőrök a korlátozások elleni, erőszakossá vált tiltakozáson

Amiatt tüntettek, hogy csak védettségi igazolvánnyal lehet majd bulizni. Hét ember megsérült, húsz tüntetőt őrizetbe vettek.

Csurgó Dénes
külföld

Piszkos bombák hatástalanítására alkalmas járműveket vásárolna a Készenléti Rendőrség

Már meg is jelent a közbeszerzés.

Horváth Bence
bűnügy

Felborult egy migránsokat szállító kisteherautó Domaszéknél, 25 embert kórházba vittek

A Ford Transit egy balra ívelő kanyarban borult árokba.

Herczeg Márk
baleset

Egy betörő fényes nappal átmászott a harmadik emeleti erkélyre, a hátizsákját viszont a lakásban felejtette

Korábban a negyedik emeletről is ellopott egy tévét.

Herczeg Márk
bűnügy

Bespeedezve tört be az őt korábban elfogó rendőr lakására

Sok hűhó egy hordozható hangfalért.

Szász Zsófi
bűnügy

Egy kutyás mém miatt csuktak le 9 napra egy férfit Kínában

A vád szerint a mém megsértette a rendőrséget.

Csurgó Dénes
INTERNET

Budapesti rendőrök brutálisan összevertek egy férfit, aki ellenállt az intézkedésnek

Az eset még nyáron történt, most emeltek vádat hét rendőr ellen.

Horváth Bence
bűnügy

A brazil rendőrök 25 embert öltek meg, akik állítólag egy bankrabló banda tagjai voltak

A feltételezett bankrablókat vasárnap hajnalban lőtték le két tanyán, a délkeleti Minas Gerais államban, ahol a rendőrség szerint épp támadásra készültek.

Mészáros Juli
külföld

Egy mexikói város összes rendőrét ki kellett rúgni, mert mindenkit a helyi kartell futtatott

A Santa Rosa de Lima kartell átvette a hatóság üzemeltetését.

Kaufmann Balázs
külföld

Dugig volt a szolnoki családi ház fóliasátra kannabisszal

A megtalált növények, magvak és több millió forint meg euró ellenére a 44 éves férfi azt állította, nem értékesítésre nevelte a növényeket.

Herczeg Márk
bűnügy

Így változik a forgalom Budapesten október 23-án

A rendőrség térképen jelölte a tudnivalókat.

Herczeg Márk
Budapest