répássy róbert

Kövér László nem engedte, hogy a farhátvásárlós órájáról kérdezzék Varga Juditot

Nem tartja kormányzati feladatkörnek a másfél milliós órát.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A korábbi helyettes államtitkár „nem emlékszik”, hogy egy protekciós vizsgázóról egyeztetett Schadl Györggyel

Jeney Orsolya az igazságügyi minisztériumban foglalkozott a bírósági végrehajtás törvényi szabályozásával. Aztán nyitott egy jól jövedelmező saját végrehajtói irodát.

Urfi Péter
igazságszolgáltatás

Répássy Róbert lett az Igazságügyi Minisztérium új parlamenti államtitkára

Völner Pál helyére érkezik, aki a napokban mondott le, miután hivatali vesztegetéssel gyanúsították meg.

Mészáros Juli
POLITIKA

Amikor a Fidesz még távol akarta tartani a neonácikat Budapesttől

"Egyikünk számára sem üdítő látvány a becsület napi neonáci parádé. Egyáltalán nem örülünk ezeknek a jelenségeknek, és eddig is azt gondoltuk, hogy ez nem normális jelenség a Magyar Köztársaságban" - mondta a parlamentben a Fidesz vezérszónoka. Még 2009-ben.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Íme néhány vezetői állás, amit a parlamentből kikopott fideszesek kaptak

Hidvéghi Balázs fideszes szóvivő például két állami vállalattól összesen 600 ezer forintra jogosult havonta.

Magyari Péter
politika

Répássy Róbert ügyvédi irodája havi 787 ezer forintért dolgozik a Miniszterelnökségnek

A volt fideszes képviselő irodájának a feladata többek közt: legalább havonta kétszer szóbeli konzultáció során jogi tanácsadás.

Herczeg Márk
POLITIKA

Répássy Róbert ügyvédi irodája 3 millió forintért segített az államnak a volt Malév-székház adásvételénél

A Miniszterelnökség július 11-én kelt szerződésben bízta meg a Répássy Róbert Ügyvédi Irodát egyes jogi feladatokkal, épp aznap, amikor az állam már tulajdonjogot is szerzett az ingatlanon.

Herczeg Márk
POLITIKA

„Nagyon sokan így szeretjük őt” – mondta a Fidesz-frakció szóvivője Bayer Zsoltról

Halász Jánost megkérdezték, mit szól ahhoz, hogy a lovagkereszttel kitüntetett Bayer taknyot és vért emlegetve uszított civilek ellen.

Herczeg Márk
politika

A Fidesz nem lát különbséget a CÖF plakátjai és a hetilapok címlapjai között

Miközben a külföldi támogatást kapó civileket megbélyegeznék, a CÖF továbbra is ismeretterjesztő kampányként számolhat el a bohócos képeivel.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Mikor tavaly a Jobbik javasolta, a Fidesz még borzalmas ötletnek tartotta a külföldről támogatott civilek megbélyegzését

És pont ugyanazokkal az érvekkel jöttek, amikre most magasról tesznek.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Egyetért a Fidesz a jobbikos javaslatokkal, de a biztonság kedvéért még visszadobta őket

Ritkán van ekkora összhang a zsarolók és a zsaroltak között.

Czinkóczi Sándor
politika

Az Igazságügyi Minisztérium szerint aggályos, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága sokallja, hogy nálunk a teljes életfogytiglannál 40 év telik el a felülvizsgálatig

A minisztérium szerint ugyanis a tényleges életfogytiglan az EU tagállamainak körülbelül harmadában létezik, és Magyarországon is beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Herczeg Márk
bűnügy

A nap másik nagy áldozatai a városnéző kisvonatok lehetnek

A fideszes képviselők az önkormányzatokra bíznák, hogy milyen járművekkel lehetne várost nézni az utcáikon, és hogy hova nem hajthatnának be.

Czinkóczi Sándor
közlekedés

Trócsányi értékeli Répássyt, mint embert

Az igazságügyminiszter megerősítette államtitkára menesztését, és volt hozzá néhány kedves búcsúszava is.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Népszabadság: Répássyt nem tartotta elég lojálisnak Orbán, kirúgta

Nemmel szavazott még anno Handó Tünde kinevezésére, és szerinte nem volt feltétlenül szükséges a menekültügyi törvények szigorítása.

Botos Tamás
POLITIKA