Úgy tartott migránsozós fórumot, hogy azt előtte nem kommunikálták, pedig a többi fideszes rendezvényt előre meghirdették. Nem először történt ilyen.
Januárban egyszer már megszüntették az eljárást, most mégis újra elővették.
Az új, állami Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. a Miniszterelnöki Kabinetirodához tartozik.
Csak a sorosozós-junckerezős-brüsszelezős kampány 10 milliárdba került.
Zalaszabaron járt az emberek embere.
A marokkói születésű Joell Mamane évekkel ezelőtt a milliárdos médiamogul, Rákosi Tamás üzleti partnere volt, ma már Sarka Katáék szomszédja egy luxemburgi kisvárosban. Mamane a 90-es években Afrika egyik legjobban dokumentált korrupciós botrányának volt kulcsszereplője.
"Miközben a muszlim országok a muszlim vallási jelképeket kötelező jelleggel használják."
Megrázó felvétel a kilencvenes évek legmélyéről: egy fiatal közgazdászhallgató, Rogán Antal elmosolyodik, és elmondja, egy kis szerencsével mire juthat.
A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter rendelkezett így.
A kormányszóvivő plusz feladata: Rogán Antal irányítása alatt tartani a kapcsolatot a hazai újságírókkal és szerkesztőségekkel.
Az egyik kérdésben tényként kezelték, hogy elítélték, miközben még nem volt jogerős döntés.
A producer és kaszinótulaj temetésén a könnyeivel küszködve mesélt a miniszter a Fiumei úti sírkertben.
Megjelentek a képviselői vagyonnyilatkozatok. A hagyományokhoz híven a repülőutakat és a vadászatokat idén sem tüntették fel az ajándékok között.
Az nem derült ki, hogy „mennyit költöttek a Fidesz számára tökéletes ellenségkép megalkotására”.
Négy elég kemény tény, amiket már a bíróság szerint is ki lehet mondani Magyarországon, összességében pedig az egész rendszert egyszerűen megmagyarázzák.