A kormány Balásy Gyula cégeivel kötött kommunikációs szerződéseire voltunk kíváncsiak. Ehelyett fémcsipeszekkel lezárt, kitakart dokumentumokat kaptunk, miközben az iratok nagyjából 10 százalékát nézhettük csak meg. Az viszont kiderült, az Otthon Startot 11,5 milliárdból reklámozták.
A miniszter a térség országgyűlési képviselője, hozzá tartozik Göd, így a Samsung gyár is. Eddig nem szólalt meg érdemben az ügyben, ezért Csömörön próbáltuk válaszra bírni.
Pedig Orbán Viktor, Rogán Antal, Lázár János, Gulyás Gergely, Pintér Sándor és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is megszólalt már. Nem úgy tűnik, hogy valaha is többet fogunk tudni erről.
Semmiből berobbanó párt, felfalt óellenzék, Gyurcsány-mentes politika, Kutyák dilemmája, Facebook-buborékok, széthúzó közvélemény-kutatások, hatástalan lejáratások. Sok olyan tényező jött össze a 2026-os választásokra, amilyeneket előtte egyenként sem láttunk soha, nemhogy együtt.
A propagandaminiszter szerint mindenki számára teljesen egyértelmű, hogy mi van: a jobboldali kutatók mérései alapján a kormánypárt az erősebb.
„Láttam én sok durva építkezést, de olyat, mint itt, még nem.”
Mi lesz a NER után a NER ára? Lehet rasszista egy jetskitúra? Intellektuális öngyilkosságot követett el a Szuverenitásvédelmi Hivatal? Ki járta ki Lázár szerint Magyar Péter fizetését? A 444 napindító hírleveléből kiderül.
Nemzetbiztonsági bizottsági döntéssel akarták eltitkolni, mennyiért vett az állam arcfelismerő szolgáltatást a Digitális Állampolgárság Program alkalmazásához. Megszereztük a szerződést.
Orbán az első, Lázár, Rogán, Gulyás a 20-25. hely környékén, ezek még biztos bejutó helynek számítanak.
Hétfő reggel jelent meg a Telex cikke arról, hogy a gödi Samsung rengeteg dolgozóját teszi ki mérgező, rákkeltő vegyi anyagok belégzésének, az erről szóló titkosszolgálati jelentést a kormány tárgyalta, de végül nem tettek semmit. Az ügy egyik főszereplője Szijjártó Péter, aki állítólag a gyár mellett lobbizott. A miniszter csak kedden kezdett arról beszélni, hogy ez hazugság.
Szijjártó Péter azt állítja: nem volt olyan kormányülés, ahol a gödi gyárban történt szabálytalanságokról szóló titkosszolgálati jelentést tárgyalták volna. Nagykanizsai fóruma előtt szembesítettük a külügyminisztert a Samsung-gyár ügyében megjelent súlyos információkkal.
„Most látszik csak igazán, mekkora kárt okozott, hogy a kormány szisztematikusan gyengítette az elmúlt években a környezetvédelmi intézményrendszert” – írja Budapest főpolgármestere.
Lázár János tudatosan hülye? Rogán bezzeg föltalálja magát. Hiába szórta a pénzt Orbán, sehol sem vagyunk: Epstein-sziget magyarok nélkül. Musk, a legnagyobb lúzer. Waze és a kátyúk. A legfeleslegesebb magyar rockzenekar.
A Tisza Párt elnöke arra is ígéretet tett, hogy kormányra kerülésük esetén kivizsgálják, kinek a felelőssége, hogy akár engedély hiányában is működhettek az emberi egészséget súlyosan károsító üzemek.
A pénz harmadát a kamu Tisza-adóról szóló, az Ukrajna-ellenes és a szuverenitásvédelminek mondott „konzultációkra” költötték.