Minden vendég az 1920-as éveknek megfelelően öltözött a Tiborcz István luxusszállójában tartott bulin.
Schobert kifejtette, hogy a feminizmus számára „nőimádatot” jelent, arról pedig, hogy összefügghet az elhízás és a vagyoni helyzet, azt gondolja, hogy „van egy csomó olyan szegény ország a világban, ahol a szegények nagyon soványak.”
A jelölt értékhez képest tűréshatár feletti mennyiségben tartalmaz szénhidrátot is.
Kifejtette, szerinte „lassan már bűn lesz vékonynak lenni”, de szóba kerültek „a biztonságos társadalmi zónák szinte már megdönthetetlennek látszó falai” is.
A Bors információi szerint mentőhelikopterrel.
A kísérleti egerek labirintusa vezette erre a felismerésre.
A jogellenesen felhasznált zenék jogdíja miatt. Az ügy hosszú évek óta húzódik.
Előbb a csimpánzcsöcs, most meg ez.
100 kilós férfiakról, meg vágódisznókról is beszélt.
A műsorban azt is mondta, hogy szerinte ő a 172 centiméteres magasságával „átlagos rasszba” tartozik.
Szerinte „ettől vagyunk magyarok”.
Az RTL Klub új műsorában, az Életünk történetében mindenkit nagyon megöregítenek. Ezen pedig nagyon meg kell hatódnunk.
Nem fúj visszavonulót és nem kér elnézést szavaiért a fitneszvállalkozó, állítja, ő csak jót akart. Schobert az Egyenes Beszéd vendége volt.
Reagált a vádakra a fitneszmester.
Tóth Gabi énekesnő séf férje Instagramon kért elnézést "minden nőtől azért, amit ez a hímsoviniszta, nárcisztikus faszkalap kiböfögött két lowkarb kakaóslófasz között".