Szerinte „az élet igazolta, hogy az igényes munka a megélhetés legbiztosabb forrása és a jövőben még inkább azzá válik majd”.
A parlament elé került javaslat csökkenti a munka közterheit, emeli a babakötvény utáni állami támogatást és 150 milliárd forinttal kevesebb adóbevételt hagy az önkormányzatoknak.
Több pénz, kisebb óraszám.
De Pölöskei Gáborné szerint még van hová fejlődni.
Az iszlám vallási iskolarendszer része lesz, de főként szakképző intézményként működik majd a fővárosban, Dakhában.
De kirakták virágból Jónás történelmi Magyarország formájú cethalát is, aminek a közepén ott a Csonka-Magyarország.
Akiknek nincs otthon internetük, öt fős csoportokban bemehetnek a szakképzési centrumba.
A munkanélküliek több mint negyede a 15-24 év közti korcsoportból kerül ki.
Az ATV úgy tudja, egy hatalmas ütés érte a CNC gépen dolgozó fiú testét, lehet, hogy valami kirepült a gépből.
Palkovics szerint ez a jövő.
Az alapszakmákat csak az iskolarendszerben lehet majd oktatni.
A mostani 766-ról 200 alá csökkentenék az OKJ-képzésben szerezhető szakmák számát.
Ezt jelentette be Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, a Klik volt elnöke.
Az államtitkár addig is kiadásstopot rendelt el.
A miniszterelnök szerint egy jó szakma felér egy diplomával. A diákok ezt máshogy látják.