Januártól jön a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség.
Vasárnap délután Kecskemétről indult érte Sármellékre a honvédség Airbusa, hogy onnan repülhessen Ankarába.
A szigorú versenyjogi eljárás eredményétől függ a tranzakció.
A II. világháborúban hősi halált halt 102 magyar katonát temettek újra a Fiumei úti sírkert hősi parcellájában. Köztük a hovédelmi miniszter nagyapjának bajtársait is.
Az állam hitelt adott a kormányszóvivő férjének, hogy megvegye, aztán miniszter lett, ezért továbbadta másnak, akitől most megvette az állam.
„A baloldal volt az, amely a kezdetektől fogva ellenezte a magyar családokat segítő rezsicsökkentés bevezetését.”
Kötcsén hangolódott az évadkezdésre a Fidesz holdudvara.
Átlagosan 26 százalékkal.
A honvédelmi miniszter utasítására az idén a tisztavatáson "a katonai eskü felemelő voltát hangsúlyozva, kiemelkedőbb szerepet kapott a történelmi egyházak fohásza".
Akárcsak Szent István idejében.
Fegyverrel foglaltunk hazát és azzal is védtük meg.
"Mi továbbra is a béke pártján állunk, de a békéhez erő kell."
Főnyeremény.
Kell a hely Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszternek.
"A Magyar Honvédség történelmi helyzetben van."