Emellett azt kérik a Nemzeti Választási Irodától, hogy naponta tegyék közzé, változott-e a választások előtt egy-egy településen a választásra jogosultak száma.
A jövőben nem kell a bejelentett lakóhelyen élni.
Ezért küldtek olyan SMS-eket, hogy a Fidesz Márki-Zay Péterre mozgósít.
Közel százezer olyan ember van már, aki az első fordulóban nem szavazott, de a másodikban igen.
Eddig összesen több mint 260 ezren szavaztak a második fordulóban.
Hétköznap ennyien még egyetlen nap sem vettek részt az előválasztáson.
Október 10. és 16. között.
Karácsony kampányeseményén is bejelentették.
Az elmúlt több mint egy hétben már több mint 570 ezren szavaztak.
Összesen már több mint 200 ezren szavaztak. Az online szavazás továbbra is nehézkes, a szervezők kérik, hogy aki csak tud, az inkább személyesen intézze.
A sárga az utazó sátrakat, a zöld az állandó szavazóhelyeket jelöli.
Oroszország azzal vádolta a cégeket, hogy beavatkoznak az ország belügyeibe.
228 képviselő mellette, 216 ellene szavazott, 10 pedig tartózkodott.
A választási szabályok átírásával megkönnyítette volna a szavazást az amerikai állampolgároknak. Nem sikerült.
Miközben a parlamentben megszavazták a homofób törvényt, a lakástörvényt és a Fudan Alapítványt, a bojkottáló pártok sajtótájékoztatót tartottak az épület előtt.