De a szlovák kormányfő azt is mondta, hogy: „Nem akarok belemenni a vitáknak abba a fajta eszkalációjába, amit ma látunk Magyarország és az Európai Unió között”
Orbán Gáspár afrikai missziója és a tevetej után kiteljesedik a csádi és a magyar nép megbonthatatlan barátsága.
„Semmilyen protokoll szabály nem került megsértésre”! Sőt, a vendéglátók még az uralkodóhoz is meghívták őt az egyeztetett programon felül.
Mondjuk a sneaker passzolt a rövidgatyóhoz.
Xavier Bettel a budapesti informális tanácsülés előtt őszintén beszélt a magyar kormány politikájával szembeni fenntartásairól.
A múlt héten Amerikában letartóztatott Bence Horvath családjának a magyar állam százmilliókat, az orosz állam rubelmilliárdokat fizetett. Akkor is nagy tételben szállítottak a katonai rádiókat Oroszországba, amikor a magyar képviseleti irodát vezették.
Miért pont Dunakeszi lenne a kivétel?
Ugyan három órát tárgyalt a Gazprom vezérigazgatójával, de konkrét bejelentést nem tett.
Kemény szavakat használtak a magyar kormánnyal kapcsolatban az uniós külügyminiszterek azon a találkozón, amit eredetileg éppen Budapesten kellett volna megtartani. Helyszíni riport Brüsszelből, ahol Szijjártó Péter szerint tombol a háborús pszichózis.
A Békekeret felhasználásához továbbra sem járult hozzá a külügyminiszterek informális tanácskozásán, az amerikai nagykövetet pedig ellenzéki aktivistának nevezte.
Horváth letartóztatását jelezte a magyar félnek a kaliforniai államügyész, a férfi pedig nem igényelt magyar konzuli védelmet.
Pár hónapja még a venezuelai rezsimmel barátkozott, most némi kivárás után mégis az ellenzék mellé áll a magyar külpolitika. De mit fognak ehhez szólni a kínaiak és az oroszok, a Maduro-rezsim legfőbb támogatói?
A Lukoil elleni szankció a Bizottság szerint nem fenyegeti az ellátásbiztonságot.
Az atomerőmű után járó bevételek elvételéről.
Egy kormányrendelet értelmében szerdától már nem jár szállás és alapvető ellátás a kárpátaljai menekülteknek. A döntés négy-ötezer, főleg magyar nemzetiségű roma gyereket és anyát érinthet. Akinek nincs hova hazamennie, arra hajléktalanság várhat.