Egyébként sem felelt volna meg a feltételeknek.
Harminc gramm heroin miatt.
A 2014-ben eltűnt MH370-es járat miatt jött a hatósági cancel culture.
Tangaraju Suppiah rokonai és aktivisták petíciót is írtak, amiben kegyelmet kértek, ám ezt az elnök elutasította.
Aktivisták szerint a férfit nem túl erős bizonyítékok alapján ítélték el, a hatóságok szerint azonban megfelelő volt az eljárás, ezért szerdán felakasztják.
A vizsgacsalásért elítélt ex-igazgatóra vörös jelzést adtak ki.
Legfeljebb felmentik a követelmények alól.
Legutóbb még a Huxiton dolgozott, aztán úgy hozta az élet, hogy a külügynél talált munkát.
Még sosem állt New York a lista élén.
Viszont egyúttal úgy módosították az alkotmányt, hogy véletlenül se tudjanak összeházasodni az azonos nemű párok.
Az aukciósház reméli, hogy nyilvánosan kiállítja majd az új tulajdonos.
Az országban tilos az obszcén anyagok elektronikus úton történő továbbítása, illetve az üzletelés bármivel, amiben ilyeneket továbbítanak.
Követőit emberi ürülék fogyasztásával büntette, egy nőt pedig bántalmazott is: fogóval húzta ki az egyik fogát, karjába pedig ollót szúrt.
A délkelet-ázsiai gazdasági csodáról ismert ország nem épp a liberális drogpolitikájáról ismert.
A házasság definíciójánt viszont nem változtatnak, az a jövőben is férfi és nő kapcsolatát jelenti.