Mette Frederiksen szerint ezek az emberek hátat fordítottak országuknak, és nem látják őket szívesen.
Egyhangúan döntött az Európai Parlament, Törökországot kivonulásra szólítva fel.
Ezt az elmúlt napok eseményei után eddig főleg az oroszok és a törökök gondolták így.
Súlyos sérülésekkel szállították kórházba, ezért nem tudták még kihallgatni, de a rendőrség azt gyanítja, hogy a török offenzíva lehetett a kiváltó ok.
Se a kurdoknak, se az amerikaiaknak nem osztott lapot a térség új erős embere.
De véletlenül sem a török határhoz közeli területen.
Nagyjából százan vonulhattak a belvárosban. Karácsony Gergely dolgozószobájából is egy kurd zászló lengett szombaton.
Az Amnesty szerint bizonyítékok vannak a háborús bűncselekményekre.
Nyolc napja indult a török hadművelet Észak-Szíria kurdok lakta területei ellen. Ma elvileg fölfüggesztették, miután az amerikai alelnök elment Erdoganhoz.
És a kurdok elleni támadást is megindította.
Az amerikai alelnök Ankarában jelentette be, hogy a török elnök tűzszüneti megállapodásba egyezett bele.
És egyből meggyanúsította a kurdokat, hogy valójában ők vetnek be vegyi fegyvert maguk ellen, hogy aztán a törökökre kenjék.
Az amerikai elnök ismét kiállt döntése mellett, mellyel szabad utat engedett a török inváziónak.
A török államfő szerint hiába utaznak az amerikaiak Ankarába, az ő tárgyalópartnere Donald Trump.
Törökország azt mondja, hogy csak hazatelepíteni akarja a szíriai menekülteket. A magyar kormány meg úgy tesz, mintha elhinné ezt. Közben valójában etnikai tisztogatás zajlik, Szíria más részéről elmenekülteket akarnak a kurdoktól elfoglalt területekre telepíteni.