Béremelést követelnek az infláció miatt.
Ahelyett, hogy a magyar kormánnyal foglalkoznak, inkább fizessék ki a dolgozókat rendesen.
„Egyértelművé vált, hogy a kormány saját forrásból egyetlenegy fillért sem akar beletenni a pedagógusbérek rendezésébe” – mondta a 444-nek a PSZ alelnöke az új kormány és a szakszervezetek első tárgyalása után. A nyitottság nagyobb, mint korábban, de konkrét megállapodások nincsenek.
Februárban a veszélyhelyzetre hivatkozva korlátozták a sztrájkjogot, most elintézik, hogy már veszélyhelyzet se kelljen hozzá.
A felmérés szerint ez „rendkívül jó arány”.
Kb. 36 ezer forintot.
Koncerttüntetést tartott a noÁr és a Tanítanék, a tiltakozó pedagógusoknak gyűjtöttek. Hét zenekar, köztük a Belmondo, a Platon Karataev és a Punnany Massif is kiállt a tanárok mellett.
Mivel a választások után a jelenlegi kormány már nem hozhat érdemi döntéseket.
Kitalálták, hogy hétfőn, szerdán és pénteken más-más munkaközösségek sztrájkolnak, így szinte lehetetlen szakos helyettesítést kiírni aznapra.
Mintegy huszonnyolcezer olajipari dolgozó tervez sztrájkolni április elsejétől. Az EU-ba begyűrűző energiaválságot nézve, talán nem a legjobbkor.
Az önkormányzatnak sikerült magára haragítania a dolgozókat, ha nincs megállapodás, le is állhat a szemétszállítás Veszprémben.
A PDSZ ügyvivője szerint „a kormányalakítás jó ideig eltart majd, aztán a saját fizetéseik meghatározásával lesznek elfoglalva”.
Sok iskolában hétfőn is folytatódott a sztrájk.
Több hete zajlanak a bértárgyalások, nyolc német repülőtéren terveznek sztrájkolni a biztonsági alkalmazottak kedden.
A boltok már árucsökkenésről és hiányról számolnak be.