Japán agressziónak minősítené, ha Kína katonailag beavatkozik Tajvanon, Kína pedig azt minősítené agressziónak, ha Japán avatkozik be katonailag Tajvanon. Igaz, Kínával ellentétben Japánnak nincsenek ilyen tervei.
Egy brit hadihajó lehet az oka.
Kínai repülőgépek és hajók közelítették meg Tajvant, több tucat repülő át is lépte a nem hivatalos határt.
Azokon a területeken is gyakorlatoztak, ahol Tajvan szövetségesei tudnának utánpótlást biztosítani egy esetleges támadás esetén.
Mióta megválasztották, Kína még több repülőt küld a tajvani légtérbe.
Az év elejének legfontosabb választását Tajvanon tartják, az eredményt Pekingtől Washingtonig mindenhol izgatottan figyelik. Helyszíni riport a szigetországból, amit a legszorosabb szövetségesei sem ismernek el önálló államként, és amit Kína egyre gyakrabban fenyeget bekebelezéssel.
Egy most átadott nagysebességű vasútvonal a Tajvani-szorosnál húsz kilométer hosszan a tenger fölött vezet.
103 katonai gépet észleltek a szigetország környékén 24 óra leforgása alatt.
A kínai kapcsolatok helyrehozásán szeretne dolgozni.
Az amerikai haditengerészet elkötelezett a térség szabadsága és nyitottsága mellett.
Annalena Baerbock szerint aggasztó, hogy Kína egyre inkább a nyugat ellenségévé válik.
Fumio Kisida a kínai lépeseket veszélyesnek tartja a régió biztonságára.
Összesen harminchat kínai vadászgépről és bombázóról számolt be a tajvani hadsereg.
Kína szerint a tajvani kérdés kínai belügy, az Egyesült Államoknak pedig nincs joga beleszólni abba, hogy milyen módszerrel oldják meg.
Ez az első ilyen amerikai művelet, mióta Nancy Pelosi tajvani látogatása miatt megnőtt a feszültség a térségben.