telegram

Macron többször is találkozhatott Durovval, a francia elnök a Telegramot is szívesen látta volna Párizsban

Továbbra is nagy a homály a Telegram-alapító letartóztatása körül. Durov állítólag megtagadta az orosz konzuli védelmet.

Kolozsi Ádám
külföld

Pavel Durov nem hagyhatja el Franciaországot

Szabadlábra helyezték, de az ügyészség folytatja az ellene indított nyomozást.

Bódog Bálint
külföld

Fő az oroszok feje a Telegram miatt, be is indult a #FreeDurov kampány

A Telegram nemrég letartóztatott vezérigazgatóját, Pavel Durovot az orosz propaganda a nyugati szólásszabadság-terror áldozataként mutatja be. Közben az orosz katonai bloggerek már-már az orosz hadsereg összeomlását vizionálják, ha nem tudnak Telegramot használni. Persze az is fejtörésre adhat okot a Kremlnek, hogy a hadsereg belső kommunikációjában nagymértékben támaszkodik a Telegramra, de a mostani helyzetben talán ennél is nagyobb problémát jelent az, hogy egy biztonságos imázsú, de valójában mégis a hatalomnak kezes felület vált bizonytalanná.

Takács Lili
külföld

Szabadlábra helyezték Pavel Durovot

De a Telegram vezetőjének meg kell jelennie a bíróság előtt.

Herczeg Márk
INTERNET

Pár éve még Putyinnak intett be kapucnis kutyával, most a franciák tartóztatták le – Kicsoda Pavel Durov, a szólásszabadság-mániás, Telegram-alapító csodabogár?

A hétvégén Párizsban őrizetbe vették a Telegram nevű cenzúrázhatatlan csetalkalmazás fejlesztőjét, a hipergazdag, orosz születésű, de Dubajban élő Pavel Durovot. Hogyan lett a 2000-es évek netes szabályozatlanságát kihasználó tehetségből, az orosz Zuckerbergből a nyugati kormányok és techóriások ellenfele?

Rovó Attila
TECH

A Kreml hiába követelt hozzáférést a Párizsban őrizetbe vett Pavel Durovhoz

„Macron, azonnal tűnj el Franciaországból! Durov hadserege eljön érted” – figyelmeztette a francia elnököt Dmitrij Medvegyev.

Herczeg Márk
külföld

Letartóztatták a Telegram vezérigazgatóját Párizsban

Nem tudni, mit keresett ott Pavel Durov, hisz pontosan tudta, hogy Franciaországban elfogatóparancs van érvényben ellene.

Kaufmann Balázs
külföld

Leállt a WhatsApp és a Telegram Oroszországban

Valószínűleg mindkét alkalmazást elkezdték blokkolni az országban.

Mészáros Juli
külföld

Újabb kurszki hidat rombolhatott le az ukrán hadsereg

Ez lehet a második kulcsfontosságú híd, amit megsemmisítettek az elmúlt napokban, hogy akadályozzák az orosz infrastruktúrát.

Solti Hanna
háború

Postafordultával küld félmilliónyi hamis tízezrest egy tiktokker csaló 50 ezer rongyos forintért

Állítása szerint olyan tökéletes a hamisítvány, hogy a bankban is elfogadják, de ő annyira nagylelkű, hogy mégsem maga váltja be.

Kolozsi Ádám
belföld

Szomáliában betiltották a TikTokot

De a Telegramot és az 1XBet online sportfogadási oldalt is, hogy korlátozzák az „illetlen” tartalmak és a propaganda terjedését.

Herczeg Márk
INTERNET

20 év körüli fegyverrajongó férfi szivárogtathatta ki az amerikai titkosszolgálat bizalmas jelentéseit

A titkos információkat a Discord alkalmazáson osztotta meg két tucat férfiból álló csoporttal, „akik szeretik a fegyvereket, a katonai felszereléseket és Istent”.

Benics Márk
külföld

Medvegyev: „Az új orosz területek védelmére bármilyen fegyver bevethető”

Keménykedik az egykori elnök-miniszterelnök, azt írja, a NATO nyugdíjas idiótáinak nem kellene a Krím elleni csapással riogatniuk az oroszokat.

Benics Márk
háború

A Nexta a szabad belarusz sajtó utolsó kapaszkodója

Raman Prataszevics letartóztatása rámutatott, hogy milyen nagy jelentősége van az általa vezetett Nextának, és mennyire tart a csatornától Lukasenka. Mára gyakorlatilag ez maradt az ellenzéki hangok utolsó szabad felülete.

Kiss Imola
külföld

Az elcsalt elnökválasztás óta majdnem 300 újságírót vettek őrizetbe Fehéroroszországban

A Riporterek Határok Nélkül követeli, hogy azonnal engedjék szabadon a bebörtönzött újságírókat.

Herczeg Márk
külföld