Tisza Párt

Rendőrök a javítóintézet élén, politikusok a TikTok mélyén

A kormány bekeményít a megvert fiatalokkal szemben, Donald Trump bekeményít a szövetségeseivel szemben, Barabás Richárd és Cseh Katalin pedig megpróbálnak bejutni a parlamentbe. Itt a 444 napindító hírlevele.

Bódog Bálint
reggel 4

Magyar Péter: Mi kell ahhoz, hogy egy kormány lemondjon?

Balatonfüreden találkoztak először a Tisza leendő jelöltjei, az eseményt záró sajtótájékoztatón Magyar azt is szóvá tette, hogy Sulyok Tamás államfő nem szólalt meg a Szőlő utcai botrányról.

Bódog Bálint
belföld

Magyar: A kegyelmi ügytől a Szőlő utcáig körbeértünk, nincsenek politikai felelősök, csak a mismásolás megy

A Tisza elnöke azt mondta a gyermekvédelemről, hogy „elég volt az embertelen orbáni hatalom hazugságaiból, a köztársasági elnök hallgatásából”.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Magyar Péter: Szombaton irány a Karmelita

„Álljunk ki közösen a gyermekek mellett!” – a Tisza elnöke tüntetést szervez Budapestre, a Deák térről sétálna fel a Karmelitába.

Mészáros Juli
POLITIKA

Videót mutatott be Juhász Péter, amin a Szőlő utcai intézet megbízott igazgatója bántalmaz egy fiatalt

Beleveri a padba a fejét, a földre löki, rálép, rugdossa.

Diószegi-Horváth Nóra
bűnügy

Megjelentek a választókerületek alapján egyediesített tiszás adománygyűjtő oldalak

A szimpatizánsok bankkártyával és átutalással egyszeri vagy rendszeres adományt küldhetnek a tiszás képviselőjelölteknek.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Újra bevetette az amerikai kutatót az Index, kijött, hogy a többség tiszásnak hiszi a kamu dokumentumot

A számok alapján a kormánypropaganda hatékonyan végzi a munkáját.

Windisch Judit
POLITIKA
Videó

Ekkora színházat még a Fidesztől sem láttunk

A légből kapott Tisza-programmal szintet ugrott a kormányzati kampány, amely végérvényesen elszakadt a valóságtól. Miért pont az Indexen szivárogtat a hatalom? És hogy működik a Fidesz virtuális trollhadserege? A stúdióban Czinkóczi Sándor és Rényi Pál Dániel.

Kiss Bence, Rényi Pál Dániel, Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
video

Egy gyors teszttel összehasonlítható, hogyan számol be ugyanarról a felpaprikázott beszélgetésről Magyar Péter és a közmédia

Kecskeméten tudtak beszélgetni, ott, ahol a közmédia szerint kordon védte a Tisza vezetőit az újságíróktól.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Orbán Viktor ismeri az életet, szügyig gázol benne

Ott voltunk Kecskeméten, a Digitális Polgári Körök országjáró showműsorának harmadik állomásán, ahol Orbán Viktort akarták nekünk eladni. Ugyanitt tartotta fellépését a Tisza is, hogy két zsíros deszka közt kiderüljön, „meg fogják nyerni a választást, ők a többség, készen állnak”.

Bábel Vilmos, Bankó Gábor
POLITIKA

Magyar Péter: Sok millió Ludas Matyi és kiskakas kéri vissza a gyémánt félkrajcárját

A Fidesz vereségre készül, és nem kicsire. A Tisza győzni fog, nagyon vagy nagyon-nagyon. Orbán Viktor után Magyar Péter is roadshow-zott Kecskeméten.

Gazda Albert
POLITIKA

A Tisza megbízásából készített felmérés szerint a biztos szavazók 67 százaléka szavazna Gajdos Lászlóra

A 21 Kutatóközpont nyíregyházi választókerületben készített felmérése szerint még a fideszesek 27 százaléka is kedveli az állatpark igazgatóját.

Haász János
belföld

21 Kutatóközpont: Kicsit többen számítanak Fidesz-győzelemre, mint a Tiszáéra

A többség szerint személyesen jobban járnának anyagilag egy Tisza-kormánnyal.

Kolozsi Ádám
belföld

Áder Jánost nem lecserélték, hanem áttették a legnagyobb tömeget vonzó háborúellenes gyűlés főszónokának

Csattanós válasz a károgóknak!

Diószegi-Horváth Nóra
humor

Závecz Research: A Tisza 47:38 arányban vezet a biztos szavazók között

A november végi felmérés hibahatáron belüli változásokat mutat: a Tisza 1 százalékpontot gyengült, a Fidesz 1 százalékpontot erősödött.

Molnár Kristóf
POLITIKA