tisztújítás

Kunhalmi Ágnes mellett Komjáthi Imre lett az MSZP új társelnöke

Komjáthi azt mondta, az MSZP minden megállapodást betartott eddig, „nincsenek kimondatlan, sunyi tervei”.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ungár Pétert választották meg az LMP társelnökének

Tisztújítást tartott a párt.

Botos Tamás
POLITIKA

Szabó Rebekát és Tordai Bencét választották a Párbeszéd új társelnökeinek

Két éven belül megkerülhetetlen erővé tennék a pártot.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Leváltanák Márki-Zayt a mozgalma éléről

Magyar György ügyvéd is elindul ellene a tisztújításon.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Gelencsér Ferenc a Momentum új elnöke

Legyőzte Hajnal Miklóst és Kerpel-Fronius Gábort.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kerpel-Fronius Gábor is elindul a Momentum elnöki posztjáért

Hajnal Miklós után újabb jelentkező akadt.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Stummer János Jakab Péternek: Az utóbbi két évben nem te vezetted ezt a pártot

Szerinte Jakab rossz emberekre bízta az irányítást, de nem árulta el, kikre gondol. A tisztújításon végül nem Stummert, hanem Jakabot választották elnökké.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Stummer János Jobbik-elnök akar lenni

A parlamentből kizuhant politikus kihívja a májusi tisztújító kongresszuson Jakab Pétert.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Május 7-én tartja tisztújító kongresszusát a Jobbik

Jakab Péter szerint ez most nem a radikális változtatások ideje.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Karácsony: Tordai Bence jobban dinamizálhatja a pártot, mint én

Tordai Bencét ajánlotta maga helyett.

Miklósi Gábor, Herczeg Márk
POLITIKA

Lemondott a MOB teljes vezetése

Rendkívüli tisztújítás lesz, de Kulcsár Krisztián elnök várhatóan ismét pályázik.

Magyari Péter
sport

Jakab Péter visszalépett a Jobbik elnökjelöltségétől

Ezért a párt inkább csak jövőre tartja meg tisztújító kongresszusát.

Czinkóczi Sándor
politika

Kósa Lajos újraindul a Fidesz alelnöki posztjáért

Mivel már nem minisztere, megteheti.

Czinkóczi Sándor
politika

Július 6-án választ új vezetőket az LMP

Mert a régiek az EP-választás kudarca után lemondtak.

Király András
politika

Ősszel választ új elnököt a Jobbik

Mert most az egész elnökség lemond az EP-választás kudarca miatt.

Király András
POLITIKA