Kunhalmi Ágnes szerint kizárt, hogy Varga Judit ne tudott volna Völner Pál kenőpénzeiről.
3 milliárdot vennének vissza.
80 százalék felett az államadósság, romlik a forint és a fizetési mérleg az összefogás pártjai szerint.
A miniszterelnök-helyettes szerint ez az ügy is mutatja, hogy a Polt Péter vezette ügyészség teszi a dolgát, és pártállástól függetlenül eljár mindenkivel szemben.
„Nálunk hagyományos piros műanyag zacskóban, mert ezt a hagyományt semmi kincsért sem adjuk fel.”
A bolygó: megmentve.
Völner Pál bevetette magát.
Kiderült, hogy sokkal nagyobb ilyenkor a buli a parlamentben, mint ahogy az a hivatalos közvetítésből lejön.
A miniszter azt üzente az ellenzéknek, hogy nyerjenek kétharmaddal, és akkor leválthatják a Fidesz kinevezetteit.
Kétszer annyi szavazatot kapott a Párbeszéd politikusa, mint az egykori műsorvezető.
A Párbeszéd politikusa arra reagált, hogy kedden egy Fidesz-szimpatizáns megütötte Szabó Tímeát.
Itt már úgyis mindenki ugyanazt a szavazólapot kapja, mert a miniszterelnök-jelöltek között kell választani.
A Partizán már tartott korábban egy vitát ebben a körzetben.
Budapesten sok a nyerhető körzet, úgyhogy sok helyen kiélezett az előválasztási küzdelem is. Sok az országosan ismert jelölt. A fővárosi versengést három részben mutatjuk be, ez az első.
Előválasztási kampányindítót tartottak a II. kerületben. Furcsa műfaj, mert éppen a közvetlen riválisokról nem esett egy szó sem. Egy kormányváltás utáni elszámoltatás viszont téma volt.