Közzétettek egy videófelvételt, amin páncélozott járművel tépik szét a fizikai határzárat.
Törökország határait az EU felé továbbra is nyitva tartja - mondta török újságíróknak Moszkvából hazafelé menet.
Ahogy 2016 márciusa óta mindig.
Putyin és Erdogan több mint 6 órán át tárgyalt Moszkvában.
Attól még, hogy ellenzéki, nem lenne muszáj kukacoskodnia.
Önbíráskodó szélsőséges csoportok zaklatása miatt több fontos humanitárius munkát végző szervezet függesztette fel a tevékenységét a várhatóan újabb menekülthullám elé néző égei-tengeri szigeten.
A milliárdos a Financial Timesban írt arról, hogy a több millió szíriai menekült nem Putyin stratégiájának mellékterméke, hanem éppen fő célja volt.
A görög hatóságok azt állítják, a határőrök nem lőttek le senkit. Közben már szemtanúk, és az áldozat szülei is megszólaltak.
Ezrek próbálnak átjutni Törökországból Görögországba, miután Erdoğan török elnök megnyitotta az ország nyugati határait az EU-ba igyekvő menekültek előtt - felrúgva ezzel az EU és Törökország 2016 óta életben lévő menekültügyi megállapodását.
Ugyanakkor megérti, ha Erdogan több támogatást szeretne.
Embercsempészettel vádolják a menekülteket szándékosan megindító törököket és rendkívüli intézkedéseket kérnek az EU-tól.
A görögök a Frontextől is kértek segítséget, az Európai Bizottság kész segítséget nyújtani.
Megerősítik az ott állomásozó rendőri egységeket. A bolgár határnál viszont nem tapasztaltak változást.
Az elmúlt napokban egyre durvult köztük a konfliktus Szíriában.
Sok katonájuk elesett Szíriában, de ezért a velük szolidáris európaiakat is büntetnék a menekültek kiengedésével. Szíriában megtorló hadjáratot ígérnek, de közben orosz hadihajókat engedtek át a Boszporuszon. Nehéz tetten érni a logikát a fejleményekben.