A jobbikos Volner János jelentette fel a ceglédi képviselő "vállakozó" haverját.
A színészt befolyással üzérkedéssel vádolják. Hamarosan ítélet is születik.
Arra is kellett volna egy kis szigetelőszalag.
Semmilyen spontaneitás nem volt az eseményekben, a diktátor bukása után hamar megvoltak az utódok, a géppuskaropogást is csak szimulálták.
Orbán Viktort hivatali visszaélés, Mészáros Lőrincet pénzmosás, Habony Árpádot költségvetési csalás vádjával vinnék a bíróság elé 2018 után.
Parádés indoklással dobták vissza Szél Bernadett feljelentését.
Ez az, amiről a helyi Fidesz azt írta: ""A beruházás a szegedi adófizetőknek egyetlen forintjába sem került, mert a projekt az Európai Unió támogatásával valósult meg".
Szexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt indítottak büntetőeljárást ellene.
Hiába volt egykor maga is Fidesz-tag, és hiába mondta ki a Kúria, hogy lehet fideszesnek nevezni az ügyészséget.
A demokrácia elleni hadjáratnak tekintik az ügyészségi nyomozást riválisuk ellen.
A párt szerint „a fideszes kormányhivatalok, a fideszes álcivilek, a fideszes Állami Számvevőszék után a fideszes ügyészség is bekapcsolódott az Orbán-terv végrehajtásába”.
Az ÁSZ jelzését az ügyészség feljelentésként értékelte, és nyomozást rendelt el a párt ellen.
Mindenki, aki ebben a gyalázatban közreműködött, szégyellje magát, üzen a Kúriának Ibolya Tibor. Nem tetszik neki, hogy kimondták, jogszerűen nevezhető fideszesnek Polt Péter szervezete.
Többszöri megkeresés ellenére sem.
Az ügyészség szerint Farkas Sándor egyszerűen „nem kellő gondossággal, alapossággal járt el”, mikor kitöltötte a vagyonnyilatkozatait.