v-híd

Nyomozás indult a Déli Körvasút ügyében

Ez az a projekt, amit Mészáros V-Hídja nyert több mint 300 milliárd forintos értékben és amit október közepén a kormány leállított a visszaélések gyanúja miatt.

Kaufmann Balázs
belföld

PORR: A cég nem szándékozik felvásárolni a V-Hidat, de fontolgatja a dolgozók, gépek és építkezések átvételét

Az osztrák cég szerint ez „az egyetlen fontolóra vett lehetőség a meglévő építési projektekkel összefüggésben”, de ilyen lépést természetesen kizárólag a magyar kormánnyal folytatott egyeztetés után tennének meg.

Herczeg Márk
gazdaság

Osztrák multinak adhatja el Mészáros Lőrinc a legfontosabb cégét, a V-Hidat

Napokon belül bejelenthetik, hogy megkötötték az üzletet.

Kaufmann Balázs
gazdaság

Évek óta Orbánék kövéből épül az iváncsai akkugyár

A gánti Dolomit Kft. már 2022-ben, a gyár építésekor is szállított zúzottkövet, most a 20 milliárd forintból épülő vasúti vágányhoz visznek építőanyagot. A vasútépítés kivitelezője a Mészáros-féle V-Híd, amelynek túlárazásgyanús szerződései ügyében nyár óta nyomoz a rendőrség.

Zöldi Blanka
belföld

Eljárást indított a versenyhivatal a Déli Körvasút ügyében

A GVH hirtelen vizsgálódni kezdett, miután Vitézy a pénteki sajtótájékoztatóján szóvá tette a tétlenségüket.

Német Szilvi
gazdaság

Vitézy Dávid elküldte a levelet Mészáros cégének: ki vannak rúgva a Déli körvasút építéséből

Az alapos gyanú szerint a kivitelezési közbeszerzés során jogsértő összejátszás történt.

Bábel Vilmos
belföld

Az Állami Számvevőszék Magyar Péter-idézettel vágott vissza Magyar Péter kormányszóvivőin tett kijelentéseire

Közleményükben visszautasítják, hogy mulasztást követtek volna el a V-Híd ügyében.

Német Szilvi
POLITIKA

Mészáros Lőrincet is verte nyereségrátában egy hevesi vasútépítő cég, amely mellékesen fideszes propagandát is gyárt

Egy Heves megyei tiszás képviselőjelöltet lejárató röplapon keresztül feltárul a fideszes ellenfeléhez köthető helyi propaganda újság, és a mögötte álló, milliárdos forgalmú vasútépítő cég. Az egykori drogügyi kormánybiztos Horváth Lászlónak a jelek szerint olyan vállalat tolta meg a kampányát, amely még Mészáros V-Hídjánál is nagyobb profitrátával dolgozott a MÁV-nak.

Bábel Vilmos
POLITIKA

Eltűnt Mészáros Lőrinc az Eszék főszponzorai közül

70 milliárdot áldozott a klubra, de az áprilisi vereség után kivonulhatott. A Mol sem szponzorálja már a horvátokat.

Kolozsi Ádám
sport

Mészáros Lőrinc közel 10 milliárdos osztalékot vett ki a V-Hídból

A cég az NER utolsó évében kölcsönadott valakinek több mint 32 milliárd forintot hosszabb időre.

Czinkóczi Sándor
gazdaság

1000 milliárd forintnyi vagyon pihent 29 NER-közeli cég bankszámláján

Vajon mi lesz velük?

Diószegi-Horváth Nóra
gazdaság

A kínaiak és Mészárosék is panaszkodtak a kőre, amit Orbán apja szállított a Budapest-Belgrád vasúthoz

Eddig az volt a mondás az építőiparban, hogy drága ugyan Orbánék köve, de legalább minőségi. Most ez az érv megbicsaklik, jegyzőkönyvek bizonyítják ugyanis, hogy a gigafelújításra szállított és beépített kő bizonyos műszaki paraméterei nem feleltek meg az előírásoknak. A MÁV ugyanakkor azt állítja, az építkezés során minden rendben volt.

Zöldi Blanka
POLITIKA

Lekövettük, ahogy Orbánék gánti bányájából viszik a követ az M1-es bővítéséhez

Az elmúlt 100 év legnagyobb magyar autópályaépítésén is gazdagodik az Orbán család úgy, hogy ennek nyilvánosan nincs nyoma.

Németh Dániel, Windisch Judit
belföld

RTL: Hiába fogadkozott Lázár, Mészáros vasútépítő cége még mindig milliárdos nagyságrendben tartozik több alvállalkozónak

Megszólalt az R-kord egyik alvállakozójának ügyvédje.

Szily László
gazdaság

444 kalendárium #3: Cikkünk megjelenése után Mészáros Lőrinc kirúgta óriásvállalatának vezérigazgatóját

Megírtuk, hogy a V-Híd nem fizeti ki az alvállalkozóit, akik már a csőd szélén táncolnak. A sztorit már a NER-ben sem tartották védhetőnek, a vezérigazgató távozását a cikk megjelenésének napján be is jelentették.

444.hu
444