A tervezést 2024-ben még saját forrásból indították el. Ha az új kormány megszerzi az uniós támogatást, meg is valósulhat a terv.
A Fővárosi Főügyészség szerint fennáll a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye. A nyomozási bíró várhatóan hétfőn dönt az ügyben.
Illegális városi versenyzés közben mehetett neki és repített le egy szabályosan közlekedő autót a török sofőr.
A Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője szerint ismét illegális utcai versenyzés okozott halálos balesetet Budapesten, ezért jelentős szigorítást javasol.
Térképen a forgalomkorlátozások.
80 millió forintba kerülne, de nem lett kész.
Olvadt műanyagdarabok potyogtak a járdára.
A 400 millióba kerülő kamerákat a gyorsulásos balesetek leggyakoribb helyszínein, a Szentendrei és a Váci úton helyezik el.
A magyar sikermárka rendületlenül tör előre há2Rule.
A bíróság szerint a nyomozóknak vissza kell vinniük sok száz doboz lefoglalt iratot, számítógépet.
Pedig még 4 találata sem volt.
A fenyőrigók megmenekültek a pusztulástól, hála a jó embereknek!
Óriási csapatokban lepték el Budapestet a hideg miatt. A Váci úton söpörni lehet a madárhullákat, az irodisták horrorfotókat lőnek az ablakból. Megoldást csak egy óriási háló jelentene.