választási rendszer

A Fidesz-KDNP elkaszálta az új választási rendszerről szóló javaslatot

A Közös Magyarország Mozgalom kezdeményezésére öt ellenzéki párt nyújtotta be, nem ment át a bizottságon.

Albert Ákos
politika

Orbán: A magyar nemzeti érdek az, hogy legyen erős Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Ukrajna

A miniszterelnök szerint a választási rendszer erkölcsös és igazságos.

Herczeg Márk
POLITIKA

Ez a javaslat alapjaiban változtatná meg a magyar politikát, éppen ezért nem valósulhat meg

Szép és arányos választási rendszert talált ki az ellenzék, mondják a megkérdezett szakértők, de van a dologban két csavar. Egyrészt, hogy maguk a benyújtók kerülhetnek vele még nehezebb helyzetbe. Másrészt, hogy ha hatalmon lennének, ők is a mostani rendszert akarnák. Kielemeztük a Közös Ország Mozgalom javaslatát.

plankog
politika

Itt a törvényjavaslat a választási rendszerről: senkinek sem járna több hely, mint amilyen eredményt elért

Minden párt csak olyan arányban lehetne jelen a parlamentben, amilyen arányban a szavazatokat kapja. Ez a Fideszre most egyáltalán nem igaz. Megszületett a pontos javaslat, amiért akár polgári engedetlenséggel is harcolnának.

plankog
POLITIKA

Már 222 bejegyzett párt van, és a választásig négyszáz is lehet

177 párt vár bejegyzésre a bíróságon, ez önmagában is több, mint amennyi a legutóbbi választáson próbálkozott.

Király András
POLITIKA

Itt az ellenzéki pártok nyilatkozata az új választási rendszerről

Azt mondják, ha ezt nem fogadja el a Fidesz, engedetlenségi mozgalom indul.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Gulyás bejelentette: nyolc ellenzéki párt megegyezett a választási rendszer reformjáról

Ha a Fidesz nem támogatja a javaslatot, polgári engedetlenségbe kezdenek.

Botos Tamás
politika

Súlyos biztonsági hibákat találtak a németországi választásokon használt szoftverben

A szövetségi választási bizottság közölte, hogy tudnak a gondokról, de kizárt, hogy bárki is manipulálni tudja a végeredményt.

Herczeg Márk
külföld

Négy nővel és kilenc ellenzéki párttal bontanák le a Fidesz választási rendszerét

Gulyás Márton hátrébb lép az általa meghirdetett mozgalomban, és direkt csak nőket választottak szóvivőnek, hogy a politikai kultúrának is üzenjenek ezzel. Szeptembertől minden nap vitatkoznak a Parlamenttel szemben.

plankog
POLITIKA

A Momentum fáklyás felvonulást szervez Putyin ellen

Az első választására készülő párt közzétette azt is, hogyan alakítanák át arányosabbá a választási rendszert.

Horváth Bence
politika

Megkínozták és megölték a kenyai elektronikus választási rendszer felelősét

Augusztus 8-án tartják a választásokat.

Sarkadi Zsolt
külföld

Ha őszre nincs új választási rendszer, jön a polgári engedetlenség

Youtube-csatornából nőtt mozgalommá Gulyás Márton szervezete, ami október 23-ig akarja elérni a választási rendszer megváltoztatását. Úgy látja, az emberek tele vannak tenni akarással, és erőszakmentes akciókra is készek.

plankog
POLITIKA

A kormánymédia egy estére megsemmisült, a tiltakozás pedig kaphat egy értelmes célt

Senki nem mert odaállni Gulyás Márton elé a Fidesz-médiából. Ezután sokkal nehezebb lesz komolyan venni őket. A választási rendszer átalakítása pedig jobb cél, mint a kormánybuktatás.

plankog
POLITIKA

Totális érdektelenségbe fulladt a választási rendszerről szóló lengyel népszavazás

kasnyikm
külföld

Marad a régi választási rendszer Hongkongban

Botos Tamás
külföld