verekedés

Verekedés tört ki a kalocsai kórházban, miután egy nő megátkozta a másik családját

Repülő reklámtábla, szétharapott ujjperc, karmolások.

Rényi Pál Dániel
Egészségügy

Becsúszott a védő a megye II. mérkőzésen Tarnamérán, erre a támadó fojtogatni kezdte, majd pofánvágta a bírót

A megyei lap szerint elszabadult a pokol a futballmérkőzésen, mentőt és rendőrt kellett hívni.

Albert Ákos
futball

Mesterséges kómában tartják a rabot, akit társa vert meg a pálhalmai börtönben

Eltört a koponyacsontja, maradandó károsodást szenvedhetett.

erdelyip
bűnügy

Összeverték Samy Nacerit egy moszkvai karaokeklubban

A francia Taxi-filmek főszereplője zárt koponyasérülést szenvedett, és átesett egy sikeres műtéten. 3 éve azt mondta, szívesen felvenné az orosz állampolgárságot.

Herczeg Márk
FILM

Vége a Jerry Springer Show-nak

Herczeg Márk
tévé

Újra pusztakezes bokszmeccset rendeznek, 130 év után

Fizetős csatornán adják azt a sportot, amit annyira durvának tartottak, hogy 2018-ig soha a történelemben, egyetlen amerikai államban sem volt legális.

Szily László
sport

Egy részeg férfi megütötte a tesitanárt, aki erre földre vitte, majd a részeg férfi megint megütötte a tesitanárt, aki erre megint földre vitte

Végül az arcába köpött, majd egy 81 éves asszonyra szállt rá a 28 éves visszaeső, miközben a győri középiskolások csak futottak és futottak.

Herczeg Márk
oktatás

Metszőollóval szurkálták meg, erre elrabolta egy asszony biciklijét

Egy dunaegyházi és egy dunavecsei férfi kapott össze Dunaföldváron.

Herczeg Márk
bűnügy

A köztévének egy német viccoldal álhírével sikerült bemutatnia, hogy Németország iszlamizálódik

Összenő, ami összetartozik.

Herczeg Márk
Média

Nyomoznak az LMP-ben, hogy ki szivárogtatta ki a bunyóról készült hangfelvételt

Nem a hivatalos jegyzőköny volt. Biztosan fegyelmi ügy lesz belőle.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kikerült egy hangfelvétel arról, ahogy az LMP-s Sallai Róbert Benedek rátámad Hadházy Ákosra

Bazdmeg, ne mosolyogjál - mondja Sallai, mielőtt elkezdődik a dulakodás.

erdelyip
POLITIKA

Félholtra vertek egy férfit a Liverpool-Roma meccs előtti balhéban

Egymásnak estek a szurkolók.

Czinkóczi Sándor
külföld

Szét akarta választani a verekedőket, életveszélyes sérüléseket szenvedett

Brutális szegedi hajnal.

Botos Tamás
bűnügy

Budapesten több helyen is fideszes plakátfestő aktivisták csaptak össze jobbikosokkal

Fideszes csapatok firkálni indultak, de a jobbikosok már vártak rájuk. Az egyik esetnél fegyvert rántottak a rendőrök.

Ács Dániel
választás

Donald Trump és Joe Biden már úgy kakaskodik egymással, mint a két nyugdíjas A szomszéd nője mindig zöldebb-ben

A vita tárgya most az, hogy a 75 éves volt alelnök vagy a 71 éves jelenlegi elnök verné-e meg a másikat.

Herczeg Márk
külföld