Szijjártó a Fülöp-szigeteken: „Együttműködni jöttünk, nem beavatkozni”

Hosszas tárgyalások után három magyar cég megkapta az engedélyt, hogy megkezdje a magyar hús exportját a Fülöp-szigetekre – jelentette be egy manilai üzleti fórumon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A miniszter beszédének az MTI-hez eljuttatott hangfelvétele alapján a miniszter a mezőgazdaságot a két ország gazdasági együttműködésének egyik kulcsterületének nevezte, és a húsexport megindulása jelentős lökést fog adni a Fülöp-szigetekre irányuló magyar agrárexportnak. Szerinte Magyarországon vannak érvényben Európa legszigorúbb élelmiszer-biztonsági előírásai, az alkotmány pedig a mezőgazdaság GMO-mentességét is előírja. „Bármilyen magyar élelmiszert vesznek is, az nem csak ízletes, hanem egészséges is” – mondta a miniszter, aki az agrárium mellett a kutatás-fejlesztés hajtotta informatikai szektort és a vízgazdálkodást emelte ki, mint az együttműködés potenciális területeit.

Tavaly 200 millió dollár volt a két ország közötti kereskedelmi forgalom, „ami nem kevés, de van még hova fejlődni”, ezért Magyarország és a Fülöp-szigetek kétoldalú gazdasági együttműködési szerződést írt alá, az Eximbank pedig 510 millió eurós hitelkeretet nyitott a magyar és a Fülöp-szigeteki cégek együttműködésének támogatására – mondta Szijjártó.

A miniszter Manilában arról beszélt, hogy a világgazdaság fordulóponthoz érkezett, és új világrend alakul ki a világpolitikában, így a versenyképességet is a korábbiakhoz képest teljesen más tényezők fogják meghatározni. „A bátorság és a nyitottság jelenti majd a különbséget siker és kudarc között” – mondta Szijjártó Péter, majd azt is elmondta, hogy Magyarország bátor döntésekkel a legvonzóbb és legversenyképesebb befektetői légkört hozta létre az európai kontinensen, legalacsonyabb, 9 százalékos társasági adót és a legalacsonyabb, 15 százalékos jövedelemadót vezetett be, befektetésösztönző rendszert alakított ki, a legrugalmasabb munkajogi szabályozást alkotta meg, és német típusú szakképzést vezetett be.

Szerinte a magyar környezet nagyon kiszámítható, világszerte egyedülálló módon már a nyáron elfogadják a következő évi költségvetést, „így nem meglepő, hogy a magyar külgazdasági tevékenység 2016-ban minden korábbi rekordot megdöntött, még sosem volt ekkora sem az export, sem a külkereskedelmi többlet”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond Magyarország manilai nagykövetségének megnyitóján 2017. március 28-án (Fotó: KKM / MTI)

Szijjártó Péter újranyitotta a magyar nagykövetséget is Manilában, 3 okból:

  1. kiköszörülni azt a csorbát, amit a képviselet 22 évvel ezelőtti bezárása jelentett
  2. köszönetet mondani
  3. új fejezetet nyitni a kétoldalú kapcsolatokban

A miniszter utalt arra is, hogy a Fülöp-szigetek elnökét jogvédő szervezetek és nemzetközi intézmények részéről is éles bírálatok érik az emberi jogok helyzete miatt. Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország nem kommentálja, és nem is dolga kommentálni a Fülöp-szigetek belpolitikai történéseit:

„Nem Fülöp-szigeteki állampolgárként nem számít, hogy mit gondolok a helyi kérdésekről. A helyi belügyekről a Fülöp-szigetek állampolgárainak kell dönteniük. Együttműködni jöttünk, nem beavatkozni.”

Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki államfő (balról a 2.) és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter találkozója Davaóban 2017. március 27-én. Balról Enrique Manalo Fülöp-szigeteki külügyminiszter, jobbról Delfin N. Lorenzana védelmi miniszter látható. (Fotó: KKM / MTI)

A külügyminiszter tegnap érkezett meg a Fülöp-szigetekre, aminek a többszörös gyilkosságot bevalló elnöke nemrég elküldte a kurva anyjába az EU-t, és felvetette, hogy totális diktatúrát vezethet be. Rodrigo Duterte hivatalba lépése óta Szijjártó Péter volt az Európai Unió külügyminiszterei közül az első, aki a Fülöp-szigetekre látogatott.