Sokszorosan rovott múltúak a vasárnapi zárvatartós népszavazást akadályozó kopaszok

POLITIKA
2017 április 24., 08:01
comments 145

Komoly priusza van a 2016 februárjában Nyakó Istvánt népszavazási kérdése leadásában akadályozó kopaszoknak, írja az Átlátszó, amely megszerezte az ügyben folytatott, majd vádemelési javaslat nélkül lezárt rendőrségi nyomozás iratait. Ezek szerint a majd tucatnyi, Kubatov Gáborhoz közeli erős fiatal csaknem mindegyike volt már büntetve, jellemzően rablás, garázdaság, vagy kábítószerrel visszaélés miatt. De van köztük olyan is, akit jogerősen 2,5 év szabadságvesztésre ítéltek

gyerekkorú sérelmére elkövetett súlyos testi sértés

miatt. A jogi szaknyelvet nem ismerők kedvéért, ez azt jelenti, hogy

egy 14 évesnél fiatalabb gyereket vert meg úgy, hogy az nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Őt emellett kábítószerrel visszaélés és kiskorú veszélyeztetése miatt is elítélték abban az ügyben, korábban pedig rablás, lopás, garázdaság, súlyos testi sértés és bódult állapotú járművezetés miatt is felelt, és ült fiatalkorúak börtönében is. Jelenleg egy 2013-as súlyos testi sértés miatt folyik ellene eljárás.

A rendőrség tehát annak idején legalább a nyomozást elvégezte. A kamerafelvételek, mobiltelefonos cellainformációk, sajtófotók és -videók, illetve az érintettek közösségi médiás profiljai alapján azonosították az elkövetőket, akikről a titkosszolgálat is szolgáltatott adatokat, és akiknek a híváslistáját is lekérték. Aztán vádemelés nélkül,

bűncselekmény hiányában

megszüntették az eljárást. Nyakó később magánvádas feljelentést tett, ezt a múlt héten utasította el a Fővárosi Törvényszék arra hivatkozva, hogy Nyakó, akit megakadályoztak jogai gyakorlásában, nem is sértettje az ügynek. (Via Átlátszó)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.