Őfelsége kalózai és a korai angol gyarmatosítás
2017 április 28., 19:56
Az elveszett kolónia
Szerző: Zrufkó Réka
Mint már korábbi cikkünkben szó volt róla, a XVI. század második felében Anglia tengeri fölényének megszerzésével párhuzamosan folyt az amerikai kontinens gyarmatosítása is. Több korábbi sikertelen kísérlet után 1584-ben I. Erzsébet királynő megbízásából a felfedező Sir Walter Raleigh expedíciót szervezett az amerikai kontinens, pontosabban az akkor még Virginiának nevezett mai Észak-Karolina partjaihoz, hogy felderítsék, lehetséges lenne-e ott állandó települést létrehozni. Mivel a spanyolok szerint Észak-Amerika az ő fennhatóságuk alá tartozott, nem nagyon örültek volna a brit jelenlétnek, de az angoloknak megérte a kockázatot.
Erről így írt Richard Hakluyt az Értekezés a nyugati telepítésről című könyvében:
„Ez a vállalkozás megakadályozhatja a spanyol királyt abban, hogy hatalmát az amerikai kontinens összes lakatlan területére kiterjessze, ha azokat idejében betelepítjük, és művelés alá vesszük. […] Amennyiben a tengerpart sópárlásra szolgálhat, a szárazföld pedig bort, olajat ad, narancsot, citromot és fügét stb. terem, és vasat rejt, amire megvan minden remény, úgy vérontás nélkül megtörhetjük a franciákat, a spanyolokat, a portugálokat, ellenségeinket és hamis barátainkat, és gátat vethetünk erejük és gazdagságuk növekedésének, ami még nagyobb megtakarítást jelent az országnak. […] A spanyolok kevélységgel, zsarnok módjára kormányozzák a Nyugat-Indiákat. Mihelyt egy más érzésű ember felszáll egy gályára, ahol a gályarabok rabszolgaként le vannak kötözve, azok olyannyira áhítják a szabadulást, hogy mind egyszerre ordítja torkaszakadtából: Liberta, liberta.”1
Raleigh fő célja az volt, hogy egy olyan bázist alakítsanak ki, ahonnan az angol hajók nyaranta megtámadhatják a Havanna és Sevilla között ingázó, jól megpakolt spanyol hajókonvojokat. Az 1584-es felderítés kapitányai, Philip Amadas és Arthur Barlowe arra a következtetésre jutottak, hogy erre a hajózási útvonalakhoz közel eső, de mégis az Outer Banks szigetcsoport védelmében lévő Roanoke sziget tökéletes helyszín lenne. A felfedező körút után két ifjú indián, Manteo és Wanchese visszahajózott velük Angliába. 1584-85 telén Thomas Harriot, Raleigh tudományos tanácsadója foglalkozott velük, amely során megismerte nyelvüket, illetve a vidék természetrajzát.
Minden tudással felvértezve 1585-ben indult el egy csoport Sir Richard Grenville vezetésével. Több mint száz férfit választottak ki, hogy részt vegyenek egy katonai bázis létrehozásában. Sőt, a királynő a saját hajóját, a Tygert is az expedíció rendelkezésére bocsájtotta zászlóshajóként. Sajnos azonban az amerikai partok közelében a Tyger zátonyra futott, ezért az ellátmány nagy része megsemmisült. Ezzel a gyarmatosítók szinte teljesen a helyi indiánok jóindulatára lettek utalva. Az élelemhiány miatt Grenville hamarosan elutazott utánpótlásért, Sir Ralph Lane vezetésére bízva a telepet. Az angolok és indiánok közötti viszonylag békés, de távolságtartó viszony közben ellenségessé vált. 1586 tavaszán Sir Francis Drake a Karib-tengerről hazafelé tartva megállt a kolóniánál, majd az ott tartózkodó telepesek helyzetét látva visszavitte őket Angliába. Mire Grenville visszatért, már nem voltak ott, ezért aztán ő is visszafordult.
A vállalkozás kudarca után 1587-ben az angolok újra megpróbálkoztak egy telep létrehozásával a Roanoke szigeten, szintén Raleigh támogatásával. Ezúttal nem katonai bázist szerettek volna létrehozni, hanem inkább a korábbi tapasztalatokat és az indiánok beszámolóit felhasználva egy ültetvényes kolóniát. Több mint 110 fő, köztük nők és gyermekek, vágott neki az útnak. Nyár közepén érkeztek meg az észak-karolinai partokhoz, ahol megalapították az első állandó brit települést az Újvilágban. Kezdetben minden rendben zajlott, a környéken lakó indián törzsekkel is jó viszonyt alakítottak ki. A telep vezetője a már az 1585-ös expedícióban is részt vevő John White volt, nem mellesleg az ő unokája lett az első Amerikában született angolszász gyermek, Virginia Dare.
Azonban pár hónap múlva élelemhiány alakult ki. A helyi mocsárciprusok évgyűrűin végzett vizsgálatok kimutatták, hogy 1587 volt a kezdőéve annak a három évig tartó súlyos aszálynak, amelyre nem volt példa az ezt megelőző 800 évben. Emiatt a telepesek nem tudták megtermelni maguknak a szükséges táplálékot.
Szorult helyzetükben John White visszatért Angliába élelemért és több emberért. White igyekezni akart, de az időközben zajló angol-spanyol háború miatt a brit flottának minden hajójára szükség volt, ami késleltette a visszatérést, ezért csak 1590 augusztusában értek újra partot. Addigra azonban az otthagyott kolónia rejtélyes módon eltűnt. Feljegyzésében így írt erről:
„A csónakjainkat és felszerelésünket összekészítve újra elindultunk Hatorask-ról [Hatteras-sziget, Roanoke közelében], mindkét csónakban 19 emberrel. De még mielőtt elérhettük volna azt a helyet, ahol a telepeseink éltek, annyira besötétedett, hogy túlmentünk egy negyed mérfölddel a sziget északi vége felé, amerre nagy tüzet láttunk az erdőn keresztül, ezért rögtön afelé kezdtünk el evezni. Amikor a közelébe értünk, a parttól nem messze leengedtük a horgonyt és trombitával hívtuk őket, majd ismerős angol dallamokkal és barátságosan szólongattuk őket, de nem kaptunk választ. Ezért hajnalban kimerészkedtünk a partra a tűzhöz, ahol azonban csak a fű és mindenféle korhadt fák égtek. Onnan átvágtunk az erdőn a szigetnek Dasamongwepeuk-kal szemben fekvő része felé, majd a vízpart felé fordultunk, nagyjából a sziget északi végén, ahol megérkeztünk arra a területre, ahol 1586-ban [sic!] hagytam a kolóniánkat. Végig az út mentén a homokban láttuk két-három, éjszaka arra járt vadember [azaz indián] lábnyomait, és ahogy letértünk a homokos partról, egy fán, különösen magasan bevésve olvasható római betűkkel a CRO szót láttuk. Rögtön tudtuk, hogy ezek a betűk jelölik azt a helyet, ahol a telepeseket megtalálhatom. Ez a titkos jelzés egy megegyezésen alapult köztük és köztem, mikor otthagytam őket. Eszerint mindenképpen felírják vagy felvésik a fákra vagy ajtófélfákra annak a helynek a nevét, ahol majd megtalálhatom őket. Ugyanis egy ideje arra készültek, hogy visszaérkezésem idejére már átköltöznek Roanoke-tól 50 mérföldnyire a szárazföldre. Ezért tehát 1587-ben távozásomkor megígértettem velük, hogyha úgy adódik, hogy szükség esetén kénytelenek másik helyre távozni, akkor felvésik a nevet vagy egy máltai keresztet, de nem találtunk veszélyre utaló nyomokat. Miután erről meggyőződtünk, továbbindultunk a telep felé, de a házakat lebontva találtuk. A hely körül szorosan zárt palánk állt magas fákból, kerítésfallal és oldalbástyával, szinte erődszerűen. A bejárat jobb oldalán az egyik póznáról leszedték a kérget és 5 láb magasan, olvasható nagybetűkkel a CROATOAN szó volt belevésve, veszélyjelző kereszt vagy egyéb jelzés nélkül. Ezután beléptünk a palánk mögé, ahol több vasdarab, két ólom öntőforma, négy fegyver, vasgolyók és mindenféle ilyen nehéz dolog hevert itt-ott elszóródva, majdnem teljesen fűvel benőve. Onnan továbbmentünk a vízpart mentén a patak felé, hátha ott megtaláljuk a csónakjaikat vagy dereglyéiket, de semmi nyomukat nem észleltük […]. Miután visszatértünk a pataktól, találkoztunk néhány matrózunkkal, akik azt mondták, hogy megtalálták az elrejtett ládákat, de már régóta újra ki lehettek ásva és feltörve, a bennük lévő legtöbb dolog tönkremenve és szétszórva. Semmi sem maradt azokból a dolgokból, amit esetleg a vademberek tudtak hasznosítani, megrongálatlanul.”2
White zavaros és néhol pontatlan beszámolója alapján nehéz kideríteni, hogy mi történhetett a telepesekkel, mindenesetre az általa leírt körülmények és nyomok arra utalnak, hogy feltehetően nem erőszakkal hagyták el a telepet, hanem egyszerűen elmentek. A lakóépületeket nyilvánvalóan lebontották, illetve a vészjelző máltai kereszteket se vésték fel sehova, emellett emberi maradványokat se találtak. Egyetlen nyomként a telep kapuoszlopába vésett CROATOAN, illetve egy közel álló fa kérgébe a CRO szavakat találták.
A következő években többször próbálkoztak a megkeresésükkel, például 1602-ben Samuel Mace vezetésével indítottak expedíciót. Az utolsó kutatóutat Bartholomew Gilbert vezette 1603-ban, azonban a rossz időjárás, majd Gilbert indiánokkal való összetűzései miatt kudarcba fulladt a keresés. 1607-ben Jamestown telepesei próbáltak információt szerezni a powhatan indiánoktól, de sikertelenül.
A telepesek eltűnésének okairól több elmélet is született. Egyesek szerint az ellenséges indiánok lemészárolták őket. Mások szerint a bevésett felirat arra utalt, hogy a kroatán indiánok segítettek nekik, majd a telepesek beolvadtak közéjük. Az is felmerült, hogy az ekkoriban érkező spanyol hódítók irtották ki őket. Az indiános-beolvadós elméletet erősítette az 1607 körül készült úgynevezett Zúñiga-térkép is, amelyet Francis Nelson jamestowni telepes készített, és Pedro de Zúñiga spanyol követnél maradt meg másolatban. Ezen szerepel a "four men clothed that came from roonock" kitétel, amely négy, állítólag az elveszett kolóniáról származó, és az irokézek között élő emberre utal, és több ehhez hasonló beszámoló is fennmaradt. Mindenesetre a kolónia eltűnésének oka máig rejtély, a napjainkig zajló régészeti és genealógiai kutatások sem vezettek eddig eredményre.
1 Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény 2000, 274-75.
2 http://nationalhumanitiescenter.org/pds/amerbegin/exploration/text6/white.pdf
Felhasznált irodalom:
John White feljegyzése 1590-ből: http://nationalhumanitiescenter.org/pds/amerbegin/exploration/text6/white.pdf
Kupperman, Karen O.: Roanoke, the Abandoned Colony. Rowman & Littlefield, 2007.
Kupperman, Karen O.: Roanoke’s Achievement. https://www.britishmuseum.org/pdf/1-Kupperman-Roanoke.pdf
Middleton, Richard – Lombard, Anne: Colonial America. A History to 1763. Blackwell, 2011.
Miller, Lee: Roanoke: Solving the Mystery of the Lost Colony. Arcade Publishing, 2002.
Poór János (Szerk.): Kora újkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény. Budapest, 2000.
Kiemelt videóink
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.