Már arcfelismerő szemüvegeket is használ a kínai rendőrség

külföld
2018 február 08., 05:51

A kínai rendőrség járőrei elkezdték használni a kifejezetten a számukra kifejlesztett, arcfelismerővel felszerelt szemüvegeket, amik a körözési adatbázishoz csatlakozva nagy tömegben is hamar kiszűrik a bűnelkövetéssel gyanúsított embereket.

photo_camera Fotó: -/AFP

A kínai állami média szerint a szemüvegek rövid idő alatt hét körözött személy elfogásában segítettek. A hét ráadásul nem országos szám, ennyi bűnelkövetőt csak Csengcsou város vasútállomásán találtak. A körözött személyek között volt, akit rablással, de olyan is, akit emberkereskedelemmel gyanúsítottak.

A szemüvegekkel a rendőrök azonosítottak 26 olyan embert is, akik hamis igazolványokat használtak.

A szemüvegekkel a rendőrök lefényképezhetik a gyanúsnak tűnő személyeket, majd a képeket a rendszer összeveti a rendőrségi adatbázissal. Ha egyezést talál, gyanúsított nevét és címét elküldi a járőrnek.

Kritikusok szerint az újítással még tovább nő a kínai állam és a rendőrség hatalma, és még egy lépést tesz az ország a lakosainak totális megfigyelése felé. A kínai kormány nem is csinál titkot abból, hogy szeretné kiépíteni a világ legnagyobb kamerás megfigyelőrendszerét, ennek keretében pedig már most 170 millió kamera működik az államban, és még 400 milliót helyeznének ki, amik közül több is képes lenne az automata arcfelismerésre. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.