Rendesen fellángolt az amerikai-kínai kémháború

külföld
2019 augusztus 29., 15:46
comments 76
  • Sorban buknak le az Egyesült Államokban olyan egykori vagy még aktív kormányzati dolgozók, akik Kínának adnak el információkat.
  • A kínai hírszerzés nagyot fejlődött az elmúlt két évtizedben, titkosügynökök sora mellett rengeteg hekker is dolgozik az amerikai titkok megszerzésén.
  • De mint a kémkedés történetében oly sokszor, úgy most sem egyértelmű, hogy az így megszerzett információk jól hasznosulnak.
  • Hogy mást ne mondjunk, Kína azért érezheti úgy, hogy minden eszköz megengedett, mert meggyőződése, hogy az Egyesült Államok valójában az elpusztítására törekszik.

Amikor Charity Wright a hadsereg ifjú nyelvészeként az elit Védelmi Nyelvi Intézet Idegennyelvű Központjának hallgatójaként, sok társához hasonlóan rendszeresen taxival járt be a közeli Montereybe, általában könnyen talált fuvart. A központ előtt rendszerint több kocsi is várakozott. Kínai szakosként eleinte kifejezetten örült, hogy milyen gyakran vette fel ugyanaz az idős kínai sofőr, akivel gyakorolhatta a nyelvet. A férfi erre tökéletes partnernek bizonyult, lelkesen fecserészett utasával.

Idővel aztán Wrightnak gyanús lett, hogy milyen feltűnően jó a memóriája, és hogy egyre apróbb részletekre is rákérdezett. Hol dolgozik az apja? Mihez kezd a hadseregben a diplomázás után? Wright jelentette a gyanúját. Nem sokkal később már arról értesülhetett, hogy a taxisofőrt letartóztatták, és felszámoltak egy kínai kémhálózatot.

A LinkedIn a leendő kettősügynökök társkeresője

A Wrightot behálózni próbáló kínai ügynök elég régimódi volt. Módszere, mint azt példája is mutatja, kockázatos. Ahhoz, hogy ennyire személyes kapcsolatba kerülhessen a célszeméllyel, idegen terepen kellett ténykednie. Ennél hatékonyabb módszer az, ami mostanában jellemzőbb is: személyes kapcsolatfelvétel helyett online próbálkoznak.

„Ül egy kínai titkosszolgálati tiszt Pekingben, aki akár napi 30000 emailt is kiküldhet. Ha csak 300 válaszol, akkor az már egy nagy hozamú, alacsony kockázatú művelet volt” – mondta William Evanina, az amerikai kémelhárítás vezetője Mike Gigliónak, az Atlantic újságírójának, aki terjedelmes riportban számolt be az USA és Kína között felélénkült hírszerzési háborúról. A példában szereplő kínai kémnek könnyű dolga van: elég csak felütnie a LinkedIn-t, ahol az amerikai hírszerzést éppen otthagyó, magánszektorban elhelyezkedni próbálkozó exügynökök nemhogy egykori munkahelyüket, de gyakran még szakterületüket, sőt, ha még van nekik, titkos hozzáféréseiket is felsorolják jól fizető megbízások reményében.

Hogy a pénz jó motiváció egy kém átfordításához, régi igazság. Az Egyesült Államok történetének tán leghíresebb lebukott kéme, Aldrich Ames, aki a CIA szovjet részlegének vezetőjeként állt a KGB szolgálatában, például részben azzal bukott le, hogy egyszerre cseréltette ki háza összes ablakát. Egy átlagos amerikai hírszerzőnek legfeljebb arra lett volna pénze, hogy egyesével cserélje ki az ablakokat. Ames, mint kiderült, 20-50 ezer dollár közti összegekért árulta el hazáját. Nagyjából ez volt az árfolyama Kevin Mallorynak is, aki, miután évekig szolgált a CIA-nál és a hadsereg hírszerzésénél, a DIA-nál, 230 ezer dolláros adósággal küzdött, amikor egy Michael Yang nevű ember megkereste a LinkedIn-en. Yang egy kínai think tank nevében érdeklődött, és Mallory külpolitikai szakértelmét szerete volna igénybe venni. És bár Mallory, mint azt később az FBI-nak maga is beismerte, gyanította, hogy Yang nem egy think tanknek dolgozik, ez nem zavarta. Elutazott hozzá Kínába, majd a sanghaji találkozójukat követő két hónapban 25 ezer dollár fejében kormányzati titkokat adott át neki.

„A te célod, hogy információkat szerezz. Az enyém, hogy meg legyek fizetve” – üzente Yangnak egy, a kínai ügynöktől kapott titkosított telefonon, amit az FBI ügynökei lebukásakor foglaltak le tőle – egy memóriakártya mellett, mely többek között egy még ma is szigorúan titkos kémművelet részleteit is tartalmazta.

Van az a pénz, nem is sok

Nem Mallory az egyetlen volt amerikai kém, aki most azzal bukott meg, hogy a kínaiaknak dolgozik. Ron Hansent 2018-ban kapta el az FBI, akiknek azt vallotta, hogy 2015-ben egy kínai ügynök 300 ezer dollárt ajánlott neki „tanácsadásért” cserébe. Az FBI szerint valójában érzékeny hírszerzési információkat, illetve egy exporttilalom alá eső titkosító szoftvert adott át nekik.

A kép jobb szélén álló kék nyakkendős férfi a hongkongi média szerint a kínai hírszerzés által beszervezett egykori CIA-ügynök, Jerry Chun Shing Lee.

Jerry Chun Shing Lee-t pedig azzal gyanúsítják, hogy aktív szerepe volt a CIA kínai kémhálózatának felszámolásában, amelynek során gyaníthatóan legalább egy tucatnyi, az amerikaiaknak dolgozó kínait végeztek ki. A hírek szerint volt, akit példát statuálandó munkatársai szeme láttára, munkahelye udvarán lőttek agyon. Lee 2007-ben hagyta ott a CIA-t, hogy Hongkongban kezdjen anyagilag kecsegtetőbb magánvállalkozásba.

Ez gyakori karrierív az amerikai kémek világában. A kormányzati állások, mint azt a fenti példák is mutatják, nem fizetnek túl jól, így néhány év szolgálat után sokan kötnek ki az amerikai kormánynak bedolgozó magánvállalkozásoknál. Ez még a jobbik eset, mert ezek jól fizető állások – bár arról, hogy az itt dolgozók is milyen kockázatokat jelentenek, az Edward Snowdent külsősként alkalmazó NSA mesélhetne. A kevésbé szerencsések kisebb elemzőcégeknél, vagy magánzóként próbálnak megélhetést teremteni maguknak. Náluk tökéletesebb célpontja aligha lehet egy külföldi szolgálatnak, tekintve, hogy sok visszavonult ügynök még évekig megtarthatja hozzáférését az államtitkokhoz, hiszen külsősként bedolgozik még egykori munkahelyének. De még ha nem is fér hozzá friss titkokhoz, emlékei még lehetnek.

Ők azok, akik a LinkedIn-en nemhogy titkolják, de még hirdetik is titkosszolgálati múltjukat. Őket találják meg ajánlataikkal mindenféle kínai think tankek és „professzorok”, és hívják meg őket jól fizető előadásokat tartani. Aki ráharap a csalira, azt már könnyű kompromittálni – elég csak egy felvétel az első, pénzzel kitömött boríték átadásáról.

A nagyhatalmak, amióta világ a világ, kémkednek egymás ellen. Hogy milyen eredménnyel, az már más kérdés, erről szól Adam Gopnik remek cikke a New Yorker szeptemberi számában, amelyben végső soron arra jut, hogy a kémkedés természetéből adódó paranoia miatt a hírszerzők aztán nehezen tudják eldönteni, hogy a megszerzett információ hiteles, vagy pont az átverésüket célozza. De hasznától függetlenül a tény tény marad: a kémháború folyamatos. Az intenzitása azonban változó, és a kínai-amerikai kémháború napjainkban, amikor Donald Trump kormánya árfolyam-manipulátornak bélyegzi Kínát, és nyílt kereskedelmi háborút folytat ellene, felfutóban van. Mallory, Hansen, Lee – és velük párhuzamosan Candace Claiborne külügyi tisztviselő, vagy az FBI-nak dolgozó Kun Shan Chun – időben egymáshoz nagyon közeli lebukása is erre utal.

„Az, hogy egyszerre hármat fogtunk, arról árulkodik, hogy Kína mennyire ráfókuszált az USA-ra” – mondta Gigliónak John Demers, az igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági osztályának vezetője. „Ha belegondolsz, hogy mennyi munkát igényel három ember átfordítása, akkor érteni kezded, hogy mekkora erőfeszítéseket tehetnek. Lehetnek emberek, akiket még nem kaptunk el. És azt is be kell látnod, hogy azoknak, akiket megkörnyékeznek, milyen elenyésző százaléka juthat el addig, amíg ez a három” – tette hozzá Hansenre, Lee-re és Malloryra utalva.

Kiművelték magukat

Jó két évtizede az amerikai kémek még nagyon lenézték a kínaiakat. Nem ok nélkül. A 20. század végén egy tipikus kínai ügynök még csak erős akcentussal, alig beszélt angolul. A hivatalos diplomáciai fedésben dolgozó, de katonai beosztású hírszerzőik néha alig rejtették el rendfokozatukat, de ha el is rejtették, olyan karót nyelten viselkedtek, ahogy civil soha. Beszervezni pedig legfeljebb a kínai diaszpóra tagjait próbálták.

Azóta nagyot fordult a világ. Mostanában egy kínai ügynök folyékonyan beszél – mit beszél, oldottan fecseg – angolul, stílusában pedig lazán hozza az életet habzsoló jómódú üzletember figuráját. „Most már ez a norma, tényleg elég sokat tanultak és felnőttek” – mondta Gigliónak egy neve elhallgatását kérő amerikai exkém.

Ahogy kinézetükben és viselkedésükben, úgy módszereikben is szofisztikáltabbá váltak. Az internetnek ráadásul nem csupán a toborzásban lett nagy szerepe, a kínai technológiai ipar előretörésével logikusan az elektronikus hírszerzés is sokat fejlődött. Ha még emlékeznek a sztorink elején szereplő Wrightra, ő például arról beszélt Gigliónak, hogy az információknál, amit a taxisofőrnek álcázott kínai ügynök próbált kiszedni róla, simán többet tudhattak meg róla 2015-ben, amikor az amerikaiak gyanúja szerint a kínai kormány megbízásából dolgozó hekkerek feltörték az Office of Personnel Management, vagyis az amerikai kormány HR-osztályának szervereit. A szofisztikált hekkertámadás során több tízezer amerikai kormányzati tisztviselő legérzékenyebb átvilágítási adataihoz férhettek hozzá - pont azokhoz, amiket a kormánynak dolgozók megbízhatóságát vizsgáló elhárítók állítottak össze az alkalmazottakról. Vagyis a lehető legmegbízhatóbb forrásból tájékozódhatnak arról, hogy melyik amerikai kormánytisztviselő milyen pontokon fogható – legyen szó kábítószerfogyasztásról, szexuális szokásokról, anyagi helyzetről.

Ez persze nem jelenti azt, hogy leálltak volna a szó leghagyományosabb értelmében vett, a szakmában humintnek nevezett hírszerzésről, vagyis élő, hús-vér ügynökök bevetésétől. James Olson, a CIA kémrészlegének veteránja és kémelhárításának egykori vezetője szerint az ipari méreteket öltő kiberkémkedés mellett a kínai polgári és katonai hírszerzés is rendszeresen él a diplomáciai, üzleti, újságírói és egyetemista fedés eszközével. „Agresszívan használják a kínai utazókat is, főleg vállalatok képviselőit, tudósokat, egyetemistákat, de turistákat is, hogy kiegészítsék elektronikusan szerzett információikat. Az amerikai hírszerzés szakértőit is megdöbbenti az a mohóság, ami az adatgyűjtésüket jellemzi” – írta nemrég megjelent „Kémet fogni – a kémelhárítás művészete” című könyvében. Ő amúgy úgy véli, hogy már a jelenben, pláne a jövőben a kínai kémkedés megfékezése kéne legyen a prioritás az amerikai elhárítóknak. „Ha most kezdeném a karrierem a CIA-nál, biztos kínaiul tanulnék” – írta.

Giglio a kínaiakat is megszólaltatta cikkében. Fang Hong, a washingtoni követségük szóvivője határozottan tagadott. „Kína mindig teljes tiszteletben tartotta minden ország szuverenitását, és nem avatkozik be más országok belügyeibe” – mondta. Szerinte az amerikaiak vádjai a kínai diákokkal és kutatókkal szemben teljesen megalapozatlanok, csupán azt tükrözik, hogy az amerikaiak zéró-összegű játszmaként fogják fel a kapcsolatot, és nekik vannak gonosz szándékaik Kína korlátozására. Dennis Wilder, a CIA egykori, Kelet-Ázsiáért és a Csendes-óceán térségéért felelős igazgatóhelyettese szerint a helyzet ennek fordítottja. Valójában Kína gyanítja minden, az ország számára kedvezőtlen esemény mögött a CIA-t. „Mi meg ülünk fejvakargatva, hogy ezek tényleg azt hiszik, hogy mi állunk a hongkongi tüntetések mögött? És a válasz az, hogy igen. Tényleg azt hiszik, hogy az Egyesült Államok célja a kínai kommunista rendszer megbuktatása” – mondta Gigliónak. Márpedig ha ők azt gondolják, hogy az USA az elpusztításukra törekszik, akkor Wilder szerint úgy gondolhatják, hogy minden eszköz megengedett.

A cikk javarészt Mike Giglio az Atlanticban megjelent China's spies are on the offensive című riportján és Adam Gopnik a New Yorkerben Spy v. Spy v. Spy címen megjelent recenzióján alapul.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére a közelmúltban a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg felületeinken. Ebben közösségként együttes a felelősségünk, a mienk kiemelt. Amíg újragondoljuk a teendőinket, nem minden cikkünk alatt lehet kommentelni. Egyszersmind kérjük és köszönjük, ha nem csak szabályzatunk betűjének, de a szellemének betartása felett is segítetek őrködni.

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt