Senkinek se lennének jók a cigányosztályok, amiket felélesztene a kormány Gyöngyöspata-felelőse

  • Nem segítené, hanem lelökné a lejtőn a hátrányos helyzetű diákokat, ha kisegítőkbe vagy felzárkóztató osztályokba terelnék őket. 
  • Horváth László, „a gyöngyöspataihoz hasonló konfliktusos helyzetek” megoldására kinevezett miniszterelnöki biztos mégis valami ilyesmit javasol. 
  • Horváth nyíltan kritizálta az iskolai integrációt, de pontosan mi az, amit visszahozna a múltból, és miért jó mégis együtt tanítani a különböző hátterű gyerekeket? 

Könnyen lehet, hogy a kormány az iskolarendészet felállításán és az osztálytermek bekamerázásán túl is hozzányúlna az oktatáshoz. Legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy a konfliktusügyi miniszterelnöki megbízottá kinevezett képviselő, Horváth László azt mondta, úgy kell átalakítani „a jogi és a pedagógiai környezetet, hogy legyen lehetőség újból felzárkóztató pedagógiára”.

Horváth, aki a Fidesz fő kommunikátora a gyöngyöspatai szegregációs, kártérítéses ügyben, pontosította is, mit ért ez alatt: 

„(...) voltak kisegítő iskolák, meg osztályok, aminek az volt a lényege, hogy a gyengébb képességű gyerekeket, a hátrányos helyzetben levő gyerekeket felemeljék, felzárkóztassák. Pont a Magyar Bálint idejében jött a kötelező integráció, és mindenféle felzárkóztatási pedagógiát kiszórt, kiütött a rendszerből, büntetendővé tette, és onnantól kezdve jön be ez a szegregáció, hát… sokszor, nevezzük így, halandzsa.”

„A jelenlegi helyzet főként a felzárkóztató osztályok megszüntetésének köszönhető, mely a szocialista kormányzás oktatáspolitikájának káros következménye. Az erőltetett integráció idézte elő a Gyöngyöspata szindrómát, aminek most mindenki issza a levét” - írta aztán egy Facebook-posztban. 

Nem egyértelmű, mindez mennyire vág egybe a kormány elképzeléseivel, lesz-e törvénymódosítás, és mondjuk visszaállítanák-e a felzárkóztató osztályokat. Egyrészt januárban Orbán Viktor is azt mondta, nincs rendesen kibeszélve, hol a határ felzárkóztatás és szegregáció között. 

Másrészt a köznevelési államtitkárság még néhány hete is arról adott ki közleményt, hogy „kiemelt feladatként foglalkozunk a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók megsegítésével, integrációjával”. 

Horváth Lászlótól többször kértünk interjút, eddig hiába, és a minisztérium sem reagált a kérdéseinkre. Ezért nélkülük próbáljuk megválaszolni, mi az, amit a képviselő visszasír a múltból, és egyáltalán miért számít ennyire, hogy külön vagy együtt tanítják a különböző hátterű gyerekeket.

Se nem zárkóztatnak fel, se nem segítenek ki 

Az első kérdésre nehéz válaszolni, mert Horváth egyszerre két dolgot említ: felzárkóztató osztályokat és kisegítőket. Talán az előbbiről lehet szó, mert a kisegítő iskolákat - amiket hivatalosan 1985 óta nem így hívnak - az értelmi fogyatékossággal élő gyerekek számára hozták létre, tehát nem a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására. „Ez általában úgy nézett ki, hogy volt egy közepes iskolaépület, és mellette egy másik, lerohadt, vizes, borzalmas épület. Az volt a kisegítő” - mondta Zolnay János oktatáskutató, aki sokat foglalkozik az iskolai szegregáció és az esélyegyenlőség kérdésével. A hetvenes évektől egyre világosabbá vált, hogy a gyakorlatban ezek az iskolák a roma gyerekek elkülönített intézményeiként működtek. Őket sokkal nagyobb arányban nyilvánították fogyatékosnak, mint másokat, és ez a névváltoztatás ellenére is így maradt. 2003-ban minden ötödik roma gyerek kisegítőbe, vagyis gyógypedagógiai, speciális osztályokba, iskolákba járt. A CFCF Alapítvány - amely a gyöngyöspatai pert is indította - már 2006-ban bíróságra ment az indokolatlan fogyatékossá nyilvánítások miatt. Sőt, 2016-ban is kimondta az Egri Törvényszék, hogy Heves megyében tömegesen utalják speciális intézménybe a roma gyerekeket

A gyöngyöspatai általános iskolaFotó: Dimény András/Képszerkesztőség

A felzárkóztató osztályok viszont a 90-es évek közepén jöttek létre, miután az MSZP-SZDSZ-kormány bevezette a felzárkóztató normatívát. Az volt az elképzelés, hogy a kis létszámú, pénzzel megtámogatott általános iskolai osztályok majd segítenek felhozni a lemaradókat. 2002 után mégis megszüntették ezt a gyakorlatot, mert úgy látták, a felzárkóztatási pénzekből valójában bújtatott cigányosztályokat hoztak létre az iskolákban. Ehelyett jött az integrációs normatíva, hogy azokat az iskolákat támogassák, ahol együtt nevelik a gyerekeket. 

Közben beleírták az esélyegyenlőségi törvénybe, hogy a jogellenes elkülönítés sérti az egyenlő bánásmódot, ami lehetőséget adott a CFCF-nek, hogy perelni kezdje a szegregáló iskolafenntartókat. (Néhány éve, a Huszár-telepi iskola ügye miatt, Balog Zoltán Emmi-minisztersége idején törvénybe iktatták, hogy egyházi iskolák esetében kivételt lehet tenni esélyegyenlőségi kérdésekben.) 

2006 és 2008 közt valamelyest visszaszorult az iskolán belüli elkülönítés mértéke, ami távolról sem jelenti azt, hogy teljesen eltűnt volna. A bíróság például Gyöngyöspata esetében is 2004 és 2017 közt állapította meg a szegregációt. 

Az iskolák közti szegregációt főleg a városokban sikerült csökkenteni azzal, hogy időnként bezárták a szegregálódott iskolákat. Ez történt például Miskolcon, szintén a CFCF nyomására, vagy Hódmezővásárhelyen, ahol a Lázár János vezette önkormányzat az integráció élharcosának számított. 

„Ha valaki 6-7 évesen szegregált iskolába kerül, töredékére csökken az esélye, hogy továbbtanuljon. Ha ezt megspékelnék még felzárkóztató osztályokkal, csak súlyosabbá válna a helyzet. Ettől még természetesen létezik felzárkóztató pedagógia, de ezt csakis integrált körülmények közt lehet megcsinálni. Különprogramokkal, tanodákkal, akár könnyített feladatokkal, de kizárólag integrált körülmények közt”- mondta Zolnay. Nem véletlen, hogy az iskolai egyenlőtlenségekkel foglalkozó nemzetközi mérések is azt nézik, mekkora az esélye annak, hogy egy szegénységből érkező gyerek a szerencsésebbekhez hasonló oktatást kapjon. Az OECD-országok oktatási rendszereit vizsgáló PISA-mérés 2019-es kötete is végigveszi a szegregáció káros hatásait: 

  • ha a jobb és rosszabb hátterű gyerekeknek nincs esélyük találkozni egymással, az a társadalmi kohéziónak sem tesz jót, 
  • ha sok rosszul teljesítő diákot tesznek egy osztályba, az az összes gyerek teljesítményét lehúzza. 

Innen általában egyenes út vezet az elkallódáshoz, sokan kiesnek az iskolából, és később is egész életükben alacsony státuszú, rosszul fizető munkákat végeznek. A szegregált iskolákban több a nehezen kezelhető, problémás gyerek, ami megnehezíti a tanárok munkáját, sokan közülük inkább másik iskolába mennek, ami tovább rontja a színvonalat. 

Mégis mekkora a szegregáció Magyarországon? 

Ezt méri például a szegregációs index, ami egy százas skálán mutatja, hogy „a kisebbséghez és a többséghez tartozó tanulók közötti lehetséges kontaktusok hány százaléka hiúsul meg az iskolai elkülönülés következtében” - írja a Közgazdaság-tudományi Intézet idén megjelent kötete. Vagyis az értéke akkor 100, ha totális az elkölönítés, és akkor nulla, ha minden egyes általános iskolában azonos a kisebbségi tanulók aránya. 

A kisebbség itt nem a romákat, hanem a halmozottan hátrányos helyzetűeket (HHH), a hátrányos helyzetűeket (HH) és a sajátos nevelési igényűeket (SNI) jelenti. (A szegregációnak ettől függetlenül sokszor etnikai vonatkozása is van, hiszen a romák jelentős része sokkal rosszabb körülmények közt él a nem romákhoz képest.)

Az ábrán látszik, hogy a magyar oktatás most is erősen szegregál, az első két kategóriában évek óta egyre inkább. Bár a szerzők szerint a növekedés egy része betudható annak, hogy 2013-ban megváltoztatták a HH és a HHH státusz feltételeit, a tendencia 2014 után is folytatódott. 

Másképp fogalmazva: a tavalyi PISA-mérés szerint egy hátrányos helyzetű magyar gyereknek egy a nyolchoz az esélye, hogy jól teljesítő gyerekekkel járjon egy iskolába. Az OECD-átlag egy a hathoz. 

Közben ismét kimutatták, hogy Magyarországon különösen erős az összefüggés a gyerekek otthoni körülményei és az iskolai teljesítményük közt, ilyen szempontból csak Fehéroroszország és Peru előz minket. Pedig az

iskola azokban az országokban ellensúlyozza jobban az otthoni problémákat, ahol kevésbé szegregálják a hátrányos helyzetű gyerekeket.

Miért van egyáltalán szegregáció? 

Ennek egy sor rendszerszintű oka van, ami évtizedek óta jellemzi a magyar oktatást. Ide tartozik 

  • a szabad iskolaválasztás,

ami lehetővé teszi, hogy ha egy jobb helyzetű szülő túl problémásnak tartja a körzeti iskolát, máshová írassa a gyerekét, vállalva akár az ingázás költségeit. Ha ezt sokan megteszik egy iskolában, az még inkább felgyorsítja a szegregációt, ahogy például Csobánkán történt. Pár éve itt a tankerület inkább bezárta az iskolát, igaz, a helyiek összefogásával újranyílt, és úgy tűnik, akár valami jó is kisülhet belőle. (Finnországban például jóformán nincs szabad iskolaválasztás, igaz, mindenhol elég egyenletesen jó színvonalon oktatnak.)

  • Az erős szelektálás,

vagyis az, hogy a gyerekek jegyei és felvételi eredményei nagyon nagy mértékben határozzák meg az iskolai pályafutásukat. Az OECD-országok közül csak Japán előzi ebben Magyarországot. Így aztán a gyengébben teljesítő, sokszor hátránoys helyzetű diákok sokkal nagyobb eséllyel kerülnek bizonyos típusú intézményekbe, például szakközépiskolába. 

  • A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, 

amelyek a rendszerváltás után tértek vissza az oktatási rendszerbe, és már 10-12 éves korban lefölözik a jobbnak ítélt, jellemzően jobb helyzetű általános iskolásokat. 

Az utóbbi években ezekre a régóta meglevő adottságokra rakódott rá az 

  • egyházi iskolák térnyerése.

A TÁRKI 2016-os Társadalmi Riportja szerint 2001-ben még csak az általános iskolások négy százaléka járt egyházi intézménybe, 2014-ben már 13 százalékuk. A növekedés 2010 után indult meg igazán, különösen a legszegényebb, észak-magyarországi régiókban, valamint falvakban és kisvárosokban.

Ehhez képest a tanulói összetételből úgy tűnik, inkább a jobb helyzetű családok gyerekeit veszik fel ezekbe az iskolába. Ezért fordulhat elő, hogy egy-egy településen az egyházi iskola a helyi elité, az állami pedig mindenki másé, ahogy néhány éve a Hajdú-Bihar megyei Komádi és Biharkeresztes példáján is látszott. 

A 2019-es „Én vétkem” című kötetben is erre jutottak a gyerekek családi hátterének elemzése alapján. Ercse Kriszta tanulmánya alapján úgy tűnik, a katolikus, a református és az evangélikus egyház a jobb helyzetű családok gyerekei közül válogat, és „a következetesen alkalmazott szelekciós iskolapolitikával aktív résztvevője a helyi szegregációs folyamatoknak”.