A Borkai-videó is megmutatta, hogy Horvátországban hajókázni nem magánügy

vélemény
2020 augusztus 31., 04:19

Szijjártó horvátországi hajózása pont ugyanazért nem magánügy, mint ahogy Borkai Zsolté sem volt az.

A Borkairól készült szexvideóról az első benyomás nyilván az elképesztő igénytelenség és a leleplezett képmutatás volt. De a helyi közéletben sokkal inkább azért szólhatott ekkorát, mert a felvételek egyértelmű bizonyítékot szolgáltattak arra, hogy a győri közbeszerzéseken nagyon sok milliárdot szakító vállalkozók valóban szoros kapcsolatban állnak a város polgármesterével.

Borkai vitorlása és a Szijjártó-féle luxusjacht között persze óriási különbség van. Legalább akkora, mint amennyivel több pénzt szakít a közbeszerzéseken a jacht tulajdonosa, Szíjj László a győri polipnál.

Az Átlátszó számolta össze, hogy a magyar külügyminisztert jachtoztató kormányközeli nagyvállalkozó Duna Aszfalt Kft.-je 2017 óta egyedül vagy konzorciumban összesen ezerötvenkét-milliárd (1052 000 000 000=10,52x1011) forint értékű közpénzes megbízást kapott a magyar államtól. A cég által elnyert megbízások 43,5 százalékát európai uniós támogatásokból finanszírozták.

Lehet persze, hogy mindezért csupán hála jár, hogy Szíjj környezete hivatalosan támogatja a Fideszt.

photo_camera Fotó: shumer

Miközben Szijjártó nyáron többször is posztolt családi nyaralásos képet a Balatonról (júniusban és augusztusban is), a horvátországi jachtozásról hallgatott, sőt, a Facebook-oldala alapján azt a benyomást próbálták kelteni, mintha Szijjártó nem is lenne szabadságon, hanem a szokásos munkatempóban dolgozna („minden túlzás nélkül égnek a vonalak” fehérorosz-ügyben). Pedig elég szép hajó a Lady Mrd, csak lehet olyan fotót készíteni rajta, amin jól mutat a család is, a jacht is, meg a tenger is.

link Forrás

Egy politikus nyaralása éppen azt mutatja meg, hogy mit engedhet meg magának, és mit nem. Rogánék például 2012-ben kínos magyarázkodásba kezdtek, miután a Blikknek elküldött családi fotóról kiderült, hogy egy méregdrága provence-i luxusszállodában készült. 2017-ben pedig Rómában fotózta le őket egy olvasónk, ismét egy felső kategóriás szállodában.

Rogán Antal és felesége szombaton egy nővel és egy férfival ebédelt Rómában
photo_camera Rogán Antal és felesége szombaton egy nővel és egy férfival ebédelt Rómában Fotó: olvasónk

Azon a nyáron például Angela Merkel kancellár megelégedett egy 4 csillagos dél-tiroli hotellel, tizedannyiért, mint amennyit Rogánék fizethettek Rómában.

A Lady Mrd kibérlése egy hétre 60 millió forint. Ha Szijjártó fizette, adódik a kérdés, hogy miből telt neki erre. A fizetéséből biztosan nem jön ki.

Volt már ilyen. Szijjártó 2014-ben vett Dunakeszin egy szerénynek nem nevezhető, 400 négyzetméteres, fedett medencés házat 167 millió forintért. A fizetéséből és a vagyonnyilatkozatában szereplő, egyébként meglepően tisztességes megtakarításaiból ezt képtelenség lett finanszírozni. Szijjártó szerint családi segítséggel sikerült nyélbe ütni az üzletet.

Így állt össze a ház ára:

photo_camera Szijjártó szerint így állt össze a ház ára, később kicsit korrigálta azokat

Akkor kérdeztük is, hogy nem furcsa-e a luxusbaloldalizó politikustól, hogy ilyen házba költözik, de itt volt az a pont, ahol úgy érezte, hogy már válaszolt mindenre.

link Forrás

Szijjártó apja később is besegített a miniszter feleségének egy ingatlanvásárlásába.

A miniszter vagyonnyilatkozatában a mai napig benne van, hogy a szüleinek tartozik 30 millióval. Ettől függetlenül akár az is lehet, hogy a rokonok dobták össze a jachtozás költségeit, és így sikerült kifizetni a 60 millió forintos hajóbérletet, de ez talán még a legelvakultabb fideszes szavazókat is elgondolkodtatná egy pillanatra.

Szijjártó – aki egyszerűen nem volt hajlandó válaszolni arra a kérdésre, hogy kerül a jachtra – célozgatott arra, hogy a barátaival volt. De róluk sem tudni semmit, hiszen az Szijjártó szerint már a magánélet része. Lehet, hogy nagyon sokan voltak, sok ember között oszlott meg a 60 millió.

Vagy marad akkor az, hogy meghívták. De ez is csak feltételezés, és ha igaz, akkor Szijjártó logikája szerint ez sem tartozik a közvéleményre. Ahogy az sem, hogy ki a gáláns ajándékozó.

Amikor ugyanezen a jachton videózta le az Átlátszó fotósa, Németh Dániel két éve Homolya Róbert MÁV-elnököt, Szíjj László üzletembert és Kovács Ernő kormánymegbízottat, a kormány annyit reagált:

A szabadságát mindenki úgy tölti, ahogy akarja.

Kell-e mondani, hogy Szijj cége érdekelt MÁV-os közbeszerzésekben is. Mennyivel egyszerűbb lenne az ilyen típusú megbeszéléseket megtartani a jachton,.

link Forrás

A jachtot biztosan igénybe vette már Mészáros Lőrinc is. Ahogy azt a 17 milliárdos magánrepülőt is, ami a NER győzteseivel a fedélzetén gyakran keresztezi az útját a jachttal.

A NER-kedvenc magánrepülőjén utazott már Orán Viktor is. Mint kiderült, meccsre biztosan ezzel jár. Szerinte fociklubok vendégeként. Csakhogy Magyarországon a fociklubok tulajdonosainak jelentős része pont olyan üzletember, aki cégeivel nagyon sokat kaszál közbeszerzéseken. Orbánt például a Market építőipari cég egyik tulajdonosa, Garancsi István reptette. Amikor a Parlamentben megkérdezték tőle, hogy miért fogad el ilyen nagy értékű ajándékokat állami megbízásokból élő nagyvállalkozóktól, azt válaszolta: „Harminc éve mindig így mentem, jövő héten is így fogok menni és azután is így fogok menni.” Majd arról, hogy az ajándék utak nem befolyásolják-e kormány döntéseit, Orbán azt mondta:

„Ami a lekötelezést illeti, szeretném látni azt az embert, aki engem le tud kötelezni!”Szijjártó is azt próbálta mantrázni, hogy ő szét tudja választani a magánéletét a munkától.

„És még egy dolog felől is nyugodtak lehetnek, mert látom, hogy ez is izgat mindenkit, hogy ez az éles határvonal, amit én meghúztam a magánélet és a közélet között, ez nemcsak az információk átadásából áll, hanem mindenből. Tehát ami az egyik részében történik az életemnek, az semmilyen befolyással nincs a másikra".

link Forrás

Remekül rímmel erre Semjén Zsolt védekezése. Az ő svédországi vadászatát egy olyan szállodaipari vállalkozó fizette ki, akinek a cégei hasítanak az állami pályázatokon a Fidesz hatalomra kerülése óta. A miniszterelnök-helyettes szerint őt vadászként, és nem politikusként hívták meg.

Lenne itt egy nagyszerű ötlet

Amikor Medgyessy Péter miniszterelnökségének első évében, 2002 végén Kubában nyaralt (és közben lement vele egy interjú a köztévén, amiben nem jelezték, hogy felvételről ment, tehát úgy tűnt, hogy nincs szabadságon) a Fidesz azt követelte, hogy a kormány adjon kötelező tájékoztatást arról, hol tartózkodik a miniszterelnök. Az indoklás szerint a kormányfőnek joga van pihenni, de a miniszterelnök összes tette közügy.

Ehhez képest Havasi Bertalan miniszterelnöki sajtós minden nyáron azzal hárítja el az újságírói érdeklődéseket, hogy „Orbán Viktor szabadsága magánügy, nem áll módomban tájékoztatást adni róla”.

Orbánnak a legnagyobb vihart kavart nyaralása 2009-ben volt. Ekkor még (és már) nem volt miniszterelnök, de szinte biztos volt, hogy a követező nyáron ő lesz a kormányfő. Miközben Orbán kérte a fideszes politikusokat, hogy dolgozzák végig a nyarat, a Blikk megírta, hogy családostól Mexikóban nyaral. Az MSZP rögtön felhozta, hogyan telik Orbánéknak a gazdasági válság idején egy ilyen útra. A főnökét Szijjártó védte meg, aki azt mondta, hogy a szállásért Orbánéknak nem kellett fizetniük, mivel egy barátjuk házában laktak. Azt nem árulta el, ki ez a barát, azóta sem derült ki. Szijjártó azt elmondta, hogy „Mexikóban írta meg Orbán azt a cikket, amelyik a hét végén jelent meg a Magyar Nemzetben. Napi kapcsolatban vagyunk, én tájékoztatom a fontosabb belpolitikai eseményekről. Ezen kívül az NB1-ről szóló Nemzeti Sport-os beszámolókat is elküldöm neki e-mailben” – mondta Szijjártó, árnyalva Orbán digitális felkészültségét.

(A Mexióban írt cikket érdemes átfutni. Olyasmik vannak benne, hogy kialakult egy baloldali gazdasági elit, aminek „a tagjai egyre inkább olyan átláthatatlan előjogokat és kiváltságokat kezdtek maguknak követelni, amelyek ellen a baloldal küzdött. Ez az elit, pontosabban ennek az elitnek az elterpeszkedése és a baloldal hagyományos gondolkodásmódjának, önképének lassú, de alapos felőrlése eredményezte azt, hogy a baloldali politikusok a baloldal korábbi énjétől idegen életutakra kalandoztak. Nem az indokolatlan és nehezen igazolható meggazdagodásról, és nem is az annak hátterében gyaníthatóan megbúvó, a nagytőke és a mindenkori kormányok érintkezéséből fakadó potenciális és valóságos korrupcióra utalok, amely, és amely ellen folytatott politikai és jogi küzdelem végigkíséri a modern nyugati politikát”. Valamint „a neoliberális modern baloldal nem kevesebbet állított, mint hogy a tőkével rendelkezők önérdekének maximalizálása a leghasznosabb politika a tőkével nem rendelkezők számára is”.)

Kormányra kerülése után Orbán még figyelt a nyaraláskommunikációra: az első évben előre bejelentették, hogy hol nyaral (Bulgáriában), később aztán már csak utólag vagy sehogy. A különböző nemzetközi focidöntőkön való részvételt sem kötötték a közvélemény orrára. (Egy-egy tévés vágóképből, szemtanúk beszámolóiból persze mindig kiderült.)

Korábban előfordult, hogy Orbán maga posztolt egy nyaralós képet, szigorúan puritánt.

link Forrás

Orbánról most már nem árulják el, hogy merre jár, merthogy azt magánügynek tekintik, de azért valahogy mindig kiszivárog egy olyan fotó, amik még véletlenül sem luxuskörülmények között mutatják.

Leginkább Horvátországban bukkan fel. Így volt ez idén is, hiába hirdette meg a több Balaton, kevesebb Adria-programot. Jó, persze mondta azt is, hogy „az embernek egyszer egy évben látnia kell a tengert”. Tavaly is, de íme a két évvel ezelőtti kép (az éttermes Zarko Pesa éppen most hunyt el):

link Forrás

Vagy a három évvel ezelőtti, ami szintén egy vendéglátóssal készült.

Ennyire ízlett Orbánnak a Zdenko Radman étele
photo_camera Ennyire ízlett Orbánnak Zdenko Radman étele

Orbán rendszeresen járt Mljet szigetén, a Bors korábbi cikke szerint csak akkor nem ment Horvátországban, amikor a Mol-Ina ügy miatt feszült volt a viszony a két ország között, és politikailag nem lett volna szerencsés a megszokott nyaralás. Orbán a Bors cikke szerint csak annyit szokott kérni, hogy „olyan szobában lakjon, ahol fogni lehet magyar nyelvű sportcsatornát is”.

Hogy kivel tölti az idejét és hogyan, arról semmit sem tudni. Ugyanazt a puritán vonalat próbálta vinni akkor is, amikor idén bejelentkezett a Balatonról. Ott mondjuk a fotó pár részletből kiderült, hogy veje, Tiborcz István úszómedencés birtokán járt.

link Forrás

Politikus eddig soha nem tüntetett fel ajándékba kapott utazást a vagyonnyilatkozatában, inkább egyszerűen megpróbálják eltitkolni azt, mégsem lehet mindenhol ott az Átlátszó fotósa. Ha pedig mégis lebuknak, akkor magánéletre hivatkoznak, és annyit mondanak, hogy közpénzt nem használtak a nyaralásukhoz. Ami a vendéglátóikról már egyáltalán nem mondható el.