A magyar ellenzéket segíti a minden apróságért odacsapó kínai diplomácia

június 7., hétfő 12:50
„Nem leszünk gyarmat!" Népszerű dizájn a június 5-i budapesti tüntetésen. Fotó: Czinkóczi Sándor/444

Komoly belpolitikai hatása lett a Fudan-beruházás kapcsán indított ellenzéki politikai kampánynak. A hétvégén a kormány visszakozott egy jó nagyot: Gulyás Gergely azt mondta, a budapestiek majd népszavazáson dönthetnek arról, hogy akarják-e a kínai egyetemi gigaberuházást. Gulyás szerint a népszavazásra akkor kerülhet sor, amikor már

„meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni. Ide mostantól számított másfél év alatt eljuthatunk.”

A népszavazás belengetése, de csak a távoli jövőre, jóval a 2022 tavaszi választások utánra, nyilvánvalóan időhúzás a kormány részéről. De így is látványos, hogy az ellenzék lépésre tudta kényszeríteni a kormányt egy olyan ügyben, amit Orbán Viktor szeretett volna gyorsan lezárni és túllépni rajta.

A kormány reakciója nyilván nem független attól, hogy a közvélemény-kutatások szerint a Fudan ügye élénken foglalkoztatja a hazai közvéleményt, és még a Fidesz-szavazók egyharmada is ellenzi azt. Az ellenzék akciója azonban nem csak belpolitikai hullámokat vert, és nem csak a magyar kormányt késztette reakcióra, hanem a kínait is.

Június 3-án, miután Baranyi Krisztina és Karácsony Gergely többek közt a Dalai Lámáról és az ujgur mártírokról nevezett el közterületeket a tervezett beruházás közelében, megszólalt Vang Ven-pin pekingi külügyi szóvivő. Szerinte a magyar ellenzék politikusai felesleges hírverést csapnak a Kínával kapcsolatos ügyek körül, és ezzel „hátráltatják a magyar-kínai együttműködést”, ez az akció pedig „megvetésre sem méltó”.

Június 6-án a budapesti kínai nagykövetség reagált az előző napi Fudan-ellenes tüntetésre. A követség honlapján és a Kínában egyébként betiltott Facebookon közzétett közlemény szerint:

„Bizonyos politikusok Budapesten súlyosan téves állításokat fogalmaztak meg Kínával és a kínai-magyar kapcsolatokkal összefüggésben… A beszéd tele van ideológiai előítéletekkel, ellenségességet és konfrontációt szül. Súlyos beavatkozás Kína belügyeibe, és szándékos tönkretétele a baráti, és mindkét fél számára előnyös viszonynak a két ország között. Határozottan tiltakozunk és elítéljük ezt.”

Már Gulyás Gergely reakciója is mutatta, hogy az ellenzék Fudan-ellenes kampánya meglepően sikeres, a pekingi reakció pedig tovább erősíti ezt. A magyar kormánypropaganda évek óta, az utóbbi hónapokban pedig különösen, tutyimutyi, gyenge, kétbalkezes, komolyan vehetetlen, nemzetközi környezetben csetlő-botló, idegen nyelveket sem beszélő vesztesnek állítja be az ellenzéket és annak vezetőit.

Erre tessék, a világ második legerősebb hatalma sem képes csendben legyinteni rájuk, hanem közleményekkel reagál az akcióikra, tüntetéseikre. Miközben a magyar kormány azt kommunikálja, hogy a magyar ellenzék komolyan vehetetlen, Pekingből kellően komolyan veszik őket ahhoz, hogy több közleményt is kiadjanak néhány utcatábla és egy néhány ezres tüntetés miatt.

A kínai kormány ilyen megnyilvánulásai biztosan nem segítik a Fudan-beruházás ügyét. Erősíthetik az azt leállítani akaró ellenzéket, és növelhetik a magyar közvéleményben is az ellenérzést egy olyan egyetemmel szemben, amire a kormány több pénzt költene, mint amennyit a teljes magyar felsőoktatásra szán egy évben. Peking érdekeit inkább az segítené, ha a kínai külügy csendben maradna.

A kínai külügy azonban nem tud csendben maradni. Peking Hszi Csin-Ping 2012-es hatalomra jutása óta lényegesen agresszívebben lép fel a világban. A „kínai emberek érzelmeinek megbántására” hivatkozva minden vélt vagy valós sérelemre azonnal ugranak a diplomaták és szóvivők.

A budapesti utcanevek, nyilvánvalóan hasonló nemzetközi akciókat követve, pontosan azokat az érzékeny pontokat érintették, amikre a kínai vezetés azonnal ugrik. Hongkong bekebelezése, az ujgurok elnyomása, a Dalai Láma száműzetése és Tibet elfoglalása, valamint a keresztényüldözés mind olyan témák, amiket a szigorúan ellenőrzött kínai nyilvánosságban és interneten említeni is tilos. Ha pedig valaki külföldön merészel ezekkel foglalkozni, jön a menetrend szerinti reakció az illetékes külügyi szóvivőtől vagy nagykövetségtől.

A kínai sértődékenység mellett az ország külpolitikájában egyre komolyabb szerep jut a „farkasharcos-diplomácia” fantázianévvel ellátott irányvonalnak. A név a Farkasharcos című kínai filmből ered, aminek címszereplője egyfajta Rambóként küzd a kínai érdekekért, mindenféle szabályra és törvényre fittyet hányva. A Hszi Csin-ping hatalomra jutása előtt inkább a színfalak mögötti diszkrét megállapodásokat preferáló kínai külpolitika talán azért is fordult az efféle teátrális gyalázkodás felé, mert ha nemzetközi eredményeket nem is lehet vele elérni, a hazai közönségnek, különösen annak fiatal, online, nacionalista részének kifejezetten imponál.

A két kínai reakció az ellenzék megmozdulásaira még nem érték el a farkasharcos-diplomácia legagresszívebb megmozdulásainak szintjét, de így is ízelítőt adtak abból, hogy a globális szuperhatalomként fellépő Kína sokszor mennyire képtelen elhagyni a történelmi sérelmeiből fakadó, szinte gyerekes reakciókat. Diplomáciailag meglehetősen infantilis kiadni egy megvető nyilatkozatot arról, hogy valami „megvetésre sem méltó”.

Kína diplomáciai törekvéseinek, nagyhatalmi ambícióinak elemzői gyakran szokták azzal védeni Peking túlságosan agresszív és így kontraproduktív fellépését a nemzetközi porondon, hogy Hszi Csin-pingék ráérnek, hosszú távon játszanak, és majd történelmi távlatból kell szemlélni a 21. század elejének kínai terjeszkedését. Ilyenkor szokott előkerülni a Csou En-lajnak, a kommunista Kínai miniszterelnökének tévesen tulajdonított idézet, hogy még „túl korai” megítélni az 1789-es francia forradalom hatását (a politikus valójában az 1968-as francia eseményekről beszélt).

Természetesen a történelmi távlat majd segít megítélni a kínai diplomácia teljesítményét, mint ahogy az is csak évek múlva fog kiderülni, hogy valóban nyit-e kampuszt Dél-Budapesten a Fudan egyetem.

Az viszont tény, hogy az utóbbi években a kínaiak vesztésre állnak a nemzetközi PR-háborúban.

Már 2020 elején látszott, hogy a Vuhanból indult koronavírus körüli propagandacsatát teljesen elvesztették. Ezt támasztotta alá az a tavalyi év folyamán tucatnyi nyugati országban végzett felmérés is, ami azt mutatta, hogy Kína mindenhol rendkívül népszerűtlen, és sok helyen népszerűtlenebb, mint bármikor korábban. Ez a népszerűtlenség pedig a politikára is hat: még olyan, korábban kifejezetten Kína-barátnak számító országok, mint Olaszország is inkább a nyugati kapcsolataikat erősítik a keletiek helyett.

A korábban egyfajta Új Selyemútként meghirdetett Egy Út, Egy Övezet kezdeményezés már a járvány előtt is elakadni látszott, azóta pedig nincs sok jele újbóli felpörgetésének. Ettől még természetesen Kína továbbra is felszálló ágban van, gazdaságilag és katonailag egyaránt. A nagyhatalmi státuszhoz szükséges nemzetközi népszerűség, vagy legalábbis elismertség azonban csak nem akar összejönni, és Magyarországon biztosan nem is azzal fog, hogy egy népszerűtlen beruházás ellenzőit támadják.

Az utcaneveket kitaláló, tüntető ellenzéki politikusok, aktivisták viszont csak nyerhetnek egy ilyen helyzeten. A jelentőségük látszatát keltő kínai nyilatkozatok csak segítik céljaikat a választási kampányban, és attól sem kell tartaniuk, hogy esetleges hatalomra jutásuk esetén komoly retorzió jöhet Peking részéről.

2010 és a keleti nyitás előtt még a Fidesz politikusai is bátran szembeszálltak – az akkor még gyengébb és kevésbé agresszív – Kínával. Orbán Viktor 2000-ben találkozott a Dalai Lámával, Balog Zoltán 2009-ben még együtt tüntetett Tibetért azzal a férfival, akit 2011-ben már nem engedtek tibeti zászló lengetni a kínai politikusok konvoja felé Budapesten.

Ebben pedig nem is annyira a Fidesz pálfordulása az érdekes, hanem az, hogy a kínaiak milyen gyorsan és pragmatikusan megbocsájtottak a hatalomra jutás után Peking felé forduló párt politikusainak. Kevés olyan vörös vonal van a mai kínai vezetés szemében, aminek átlépését tényleg nem fogadják el az ország vezetői. Tajvan független országként elismerése például valószínűleg ilyen, néhány utcatábla kihelyezése és tüntetések megszervezése viszont nem. Annyira biztosan nem, mint egy találkozó a Dalai Lámával.

A tüntetést szervező Jámbor András és az utcákat átnevező Baranyi Krisztina nem lesznek soha pekingi nagykövetek, de Karácsony Gergely vagy bármelyik másik mostani miniszterelnök-jelölt hatalomra jutása esetén joggal számíthatna a múltra fátylat borító pekingi jóindulatra.